🟡🟣🟢️🟠🟤

Lásd színesebben a világot!

Március 21. - A Down-szindróma világnapja

Minden évben ezen a napon fontos felhívni a figyelmet a Down-szindrómával élő emberek teljesítményére, munkájára és életörömére.
Ilyenkor felemás zokniba bújunk, megmutatva, hogy különbözőek vagyunk, de a világ akkor teljes, ha ők is itt élhetnek velünk.

300 éves a Magyar Nemzeti Levéltár

A levéltár a magyar családok emlékezete, és ezen keresztül válik a nemzet emlékezetévé.

Az idén 300 éves Magyar Nemzeti Levéltár a magyar családok, és így a nemzet…

️Elindult a pápalátogatás hivatalos honlapja!

Április 28. és 30. között Magyarországra érkezik Ferenc pápa. A katolikus egyházfő látogatása alkalmából kétnyelvű honlap indult, ahol többek közt a…

Taliándörögdi diákcsoport látogatott meg az Országházban.

Mindig öröm számomra, amikor fiataloknak mutathatom meg a törvényhozás épületét, hiszen ez is fontos része a hazai demokratikus hagyományok…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média