Ma az egyeztetés után volt néhány irodai feladat. Ez nem látható része a munkánknak, de a lakossági észrevételek, a kérések, kérdések becsatornázása rezsi és számla ügyekben folyamatos, de érkeznek észrevételek és kérdések a lakásfelújítási pályázatokhoz, az energetikai pályázatokhoz is. Ezeket mindig tematikus rendszerben továbbítjuk az ágazatnak. Sok ilyen jelzés már eredményt is hozott. Könnyített a családosok, a pályázók helyzetén. Most különösen fontos, hogy eljussanak a döntéshozatali szintre a felvetések. Így egynémely ügyet telefonon, a többit írásban adtunk át a minisztériumba. S ha már iroda, akkor két telefonos interjú. Az egyik a megyei lapnak, a 24 Órának - ez a napokban jelenik meg, a másik a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazgadási kiadványába készül - ez október első felében jelenik meg.

🤝🇫🇷 Az Európai Parlament tegnapi vitáján Jean-Paul Garraud francia politikus is hazánk védelmére kelt. Kijelentette, hogy az Európai Parlament támadása nem más mint egy politikai leszámolás egy…

🤝 Macron elnök úr európai uniós tanácsadójával, Garance Pineau asszonnyal beszélgettem a kondicionalitással kapcsolatos magyar álláspontról.

A magyar kormány kész garanciákat vállalni annak…

Támogatni kell minden lépést, amely közelebb visz a háború befejezéséhez, és végre el kell felejteni az olyan intézkedéseket, amelyek csak további eszkalációhoz vezetnek.

A szankciós politikáról egyre…

Dunakeszit is érintő sportág fejlesztésekről egyeztettünk Schmidt Gáborral, a Honvédelmi Minisztérium sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkárával, a Magyar Kajak-Kenu…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média