2021. augusztus hónapban mobilizált ügyfélszolgálat működik!

A KAB-BUSZ ügyintézői az alábbi napokon és helyszíneken, ügyfélfogadási időben várják az ügyfeleket okmányirodai, valamint kormányablakban indítható ügyekben.

☝️Megrázó párhuzam!
️Soha életemben nem fogom elfelejteni, amikor 2001. szeptember 11-én néztem az amerikai hírcsatornák közvetítését, és először látni lehetett, hogy többen a mélybe vetik magukat a…

Gyuris Virág Kft., Zsombó
Ma délután az ország egyik legnagyobb vágott virág termelő üzemében jártam, ahol Gyuris Attiláék közel 40 esztendeje foglalkoznak rózsákkal és több mint 60…

A magyar teherszállító repülőgép az új “ruhájában”!

👉Az életmentésnél a gyorsaság kulcskérdés. Saját szállítási kapacitás nélkül sokkal nehezebb a védekezés a vírus ellen.

👉A járvány első hulláma…

Édes Erdély XIII. Székelyföld felülnézetben

"Nem kell nekünk a más folyója,
Nem kell nekünk a mások bérce,
Csak magyar hegy és magyar róna,
Ahogy az Isten rég kimérte..."

Igazságot Magyarországnak -…

A kormány Nemzeti Konzultációt indított a járvány utáni életről, ami tizennégy kérdést tartalmaz, a válaszokat pedig augusztus 25-ig küldhetik vissza az emberek.

✍️ Mondjátok el Ti is a véleményeteket…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média