Lassan nem lesz sportértéke Szabó Tímeát hazugságon és álhír gyártáson kapni, mert szinte minden megszólalása valótlanságokon alapuló vagdalkozás. Miközben ugyanis ő azt állítja, hogy a WHO időseknek…
Mocsa
👉😷 Polgármester asszony, Udvardi Marianna büszkén mondta el, hogy ugyan a falun a tavasszal végigsöpört a járvány, az oltások nagyon jó ütemben haladnak, és most nincs covidos beteg a faluban. A regisztráltak 83%-át már beoltották.
👉 Épül a minibölcsőde.
👉 Megújul a hivatal épületében a szociális alapellátási feladatokat szolgáló helyiség is.
👉 Nemrégiben készült el a szennyvíztisztító, ami a szennyvízkezelést környezetkímélővé és biztonságossá tette.
👉 Az orvosi rendelőben saját forrásból is tudtak felújításokat végezni, így a Magyar Falu Program támogatásából beszerzett eszközök és felszerelések is megújult helyen várják a mocsaiakat.
👉 A református gyülekezeti házban is folynak a felújítási munkák. A közel 20 millió forintos Magyar Falu Programból kapott támogatás újjá varázsolja az épületet.
👉
Az újabb támogatásnak köszönhetően a református templom ablakcseréi is megvalósulhatnak. Soós Szilárd tiszteletes és gyülekezete épül és építkezik.
👉 A katolikus és a református temető rendezése is folyamatban a van a Magyar Falu Program támogatásából.
👉 István Atya mindig megmosolyogtat. Életszeretete és vidámsága feltölt. A templom és a plébánia épülete rendben van, most ők is a közösségi terek felújítását tervezik.
👉 A Magyar Falu Programban kapott támogatásból az óvodai játszótér is elkészült a nemrégiben TOP-os forrásból megvalósult óvodai fejlesztés után
👉 Hamarosan a régen várt iskolai fejlesztés is megvalósulhat, a kormányhatározat a tornaszobáról nemrégiben jelent meg.
👉 Az elmúlt 10 évben Mocsán közel 800 millió forint támogatás hasznosult. 
Érdekesség
👉 A hagyomány és az emlékiratok szerint 1897-ben a faluban járt Ferenc József császár, a tatai hadgyakorlat idején.
👉 A temető melletti fákat Erzsébet királyné, Sissy emlékére ültették 1898-ban, halála után. Róla is nevezték el Erzsébet kertnek.
👉 A települési Kálvárián álló vadkörtefa, "tanúfa" A szájhagyomány szerint Csokonai Vitéz Mihály pihent meg, 1798-ban. Ennek emlékét kopjafa őrzi.
Lassan nem lesz sportértéke Szabó Tímeát hazugságon és álhír gyártáson kapni, mert szinte minden megszólalása valótlanságokon alapuló vagdalkozás. Miközben ugyanis ő azt állítja, hogy a WHO időseknek…
Ha egy magyar állampolgár uniós, OECD-országban, NATO-tagországban, Oroszországban vagy Kínában kapott oltást, jogosult lesz a védelmi igazolványra.
Az Egészségügyi Világszervezet ötödik vakcinaként vette nyilvántartásba a kínai vakcinát és azt is egyértelművé tette, hogy minden korosztály számára használható és védettséget ad.
Június elsejétől a nyári táborokat újra meg lehet szervezni.
Várhatóan a pünkösd utáni héten érhetjük el az 5 millió első oltást. Május 28-án 0 órától a lakodalmak megtartására lesz lehetőség.
Annak köszönhetően, hogy Magyarországon nem csupán nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltottunk, másfél-két hónappal előbb áll helyre a normális élet, mint Európa más országaiban.
Ennek köszönhetően…
A mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten fogjuk elérni az 5 millió első oltást, ezért a kormány a jövő heti ülésén a korlátozó intézkedések további enyhítéséről fog tárgyalni és nagy…
Úgy számoljuk, hogy addigra meglesz az 5 millió oltás, de bárhogy is alakulnak az oltások, május 28-ától a lakodalmak megtartására is lesz már lehetőség - jelentette be Gulyás Gergely.
Beruházások a III. kerületben 👉 Nyolc templom újulhat meg a kormány támogatásával.
Jut forrás:
az óbudai Szent Vér Kápolna
és a pünkösdfürdői Boldog Özséb templom felújítására,
a Csillaghegyi Jézus…
Megállapodás a csőben, remélem hamarosan lesz mit bejelenteni!