Jakab Péter, Osváth Zsolt, alias VV Zsolti díványán az alábbiakat fecsegte: „[…] Szerintem ha a DK-t megmérjük, hogy hol népszerűek, akkor jellemzően a nagyvárosokban, ahol az emberek azért tájékozódnak, érdeklődnek a politika hogyléte felől. A mi szavazóink inkább a kisvárosias-falusias környezetben találhatók, és ők nem biztos, hogy annyira utánaásnak, hogy egy-egy politikai pártnak kik a képviselői.” Hozzátette, a Jobbik-szavazók mindössze „egy hangadót, egy életérzést, és az életérzés mögött egy felmutatható programot” akarnak, és sok esetben meg tudnak ennyivel elégedni. „A hétköznapok nyomorában az emberek nem programokat bújnak” – mondta lekicsinylően Jakab Péter. Aki tehát lenézi, mert tudatlannak tartja a vidéki embereket.

☝️ Sajnos kutyakölykök mentésében is gyakran kell jeleskedniük a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
Gépjármű-ellenőrzés közben gyakran találnak illegálisan szerzett, rossz körülmények között…

Nem tekinthetünk ideológiai kérdésként a vakcinára, és a "szélrózsa keleti és nyugati irányából" is vásároltunk oltóanyagokat.
Ennek köszönhető, hogy Európában először Magyarország érte el azt, hogy…

Gyurcsányné olyan világot szeretne, ahol a sorsunkról a brüsszeli birodalmi központ dönt.

Lázálmok helyett a sikeres nemzetállami modellt kell képviselni.

Nagyon büszke vagyok édesanyámra, akivel ezúttal közösen beszélgettünk a családról, gyerekkorról és természetesen kettőnk kapcsoltáról a most megjelent Családi Lap- ban. Ha gondolják, olvassák el Önök…

👏 Elismerés illeti a technikumokban dolgozókat és a tanulókat azért, hogy a járványhelyzet ellenére is zökkenőmentesen zajlik az érettségi!

A szakképző intézményekben azonban holnap kezdődnek a…

Az elmúlt évtized legnyilvánvalóbb tanulsága, hogy a több és szorosabb Unió helyett többpólusú, okos Európára van szükség. A nemzeti alkotmányok tiszteletben tartása, a konszenzus kultúrája és a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média