Ászár - azt már tudják, hiszen születésnapjáról is megemlékeztünk itt, Jászai Mari szülőfaluja. Most újra itt.
👉Mindig rendezett, tiszta település. Öröm végigsétálni! Pekár Zsolt polgármester úrral - aki mindeközben érettségi elnök volt alma materemben, a tatabányai Árpád Gimnáziumban, így persze az érettségiről ejtettünk néhány mondatot... Hajrá Fiatalok! - büszkén vezetett végig a falun.
👉Ma polgármester úrral hosszasan beszélgettünk. A falu népszerű. Nagy az érdeklődés a fiatalok részéről, akik kiköltöznének falura. Építési telkek kialakítása lesz szükséges középtávon. A családtámogatási rendszer kedvezményei és lehetőségei okán sok település számára ez középtávon fejlesztési cél. Erre van. lesz javaslatom a Magyar Falu Programért felelős tárca és kormánybiztos irányába!
👉 Az iskola mögött lassan elkészül a Magyar Falu Programból nyert támogatással a játszótér.
👉 A nemrégiben átadott műfüves pálya mellett Polgármester úr szabadidő parkot álmodott.
👉Az iskolában is tantermek bővítésen gondolkodnak.
👉A katolikus templom felújítása is megvalósulhat, talán két hete kapták a jó hírt a támogatás elnyeréséről.
👉 A plébánia épülete a falu közepén közösségi célokat szolgál, a Magyar Falu Programban nyert 15 millió forintos támogatásból már megkezdték a munkát.
A járványhelyzetről is beszélgettünk. A tapasztalatokról is. Polgármester úr elismerően szólt a honvédségi oltóbuszok közreműködéséről, a járási és a kormányhivatal profi szervezéséről. Büszke vagyok egykori kollégáimra! Köszönöm!
👉 György István, Kerékteleki polgármestere is beugrott pár percre. Gyorsan meg is beszéltünk egy kerékteleki látogatást. Ott is van mit megmutatni.
Vidéken az élet nem állt meg! Sőt, falvaink gyarapodnak!

A telefonos fogadóóra véget ért.

Köszönöm szépen a kérdéseket, véleményeket. Azokra a kérdésekre, amelyekre már nem jutott idő, a következő napokban válaszolok majd.

Mindenkinek további szép estét…

Azért vagyunk itt, Portugáliában, hogy megvitassuk, milyen kihívások állnak előttünk a munkahely-teremtésben, a szegénység felszámolásában és a koronavírus-járvány után a gazdaság…

Tiszteletreméltó Mindszenty József, esztergomi érsek, bíboros, Magyarország utolsó hercegprímása halálának 46. évfordulójára emlékeztünk ma Baján a Szent József-templomban. Az emlékmisét követően…

Ma nyílt meg az új park a Puskás Aréna mellett.

A 100 ezer négyzetméteres területen minden generáció talál kikapcsolódási lehetőségeket. Játszótér, futókör, mászópark, edzőpark és gördeszkás park; ez…

Park Chul-Min nagykövet úr öt hónapja érkezett Magyarországra a Koreai Köztársaság képviseletében. Országa legnagyobb befektetőnk, és fontos piaca lehet a magyar élelmiszeripari késztermékeknek.…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média