LEVELEK A DON-KANYARBÓL:

„Drága Anyukám! Itt küldök egy kis csomagot a gyerekeknek, két doboz sajtot egy szabadságos katonától. Jánoshidai fiú, a neve Csapkó Mátyás honvéd. Tőle küldjél egy kis csomagot, ha majd jön vissza. (…) Egy kis kalácsot küldjél, meg amit akarsz, mondjuk 3 deci rumot, csak ne nagy legyen. (…) Drága Anyukám! Én jól vagyok, itt nincs semmi baj, csend van, messze vannak az oroszok hozzánk, csak vaktában lövöldöznek, mi is, ők is. Tehát ne aggódjál, vigyázok magamra, amennyire csak lehet, talán a tavasszal hazamegyek, ha nem is véglegesen, de szabadságra azt hiszem, ha a zászlóaljat váltják, én is megyek velük. Bár úgy lenne, még nem tudja senki (…) Egy kicsit hideg van, más bajunk nincs. Az étkezés az nem az elsőrangú, tehát nem úgy van, ahogyan mondják, milyen jó dolga van az első vonalbeli bakának. Ha nagy a hó, talán be sem jön a főtt étel, a száraz koszt meg elég kevés. Isten veletek, csókollak benneteket, a viszontlátásra! Szerető férjed: Jóska. A gyerekeket csókold meg helyettem.”

"Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött. Ne várjatok most már tőlem levelet és ti se küldjetek...
Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg. Küldtem haza november 14- én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt. Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül. Neked Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek!
Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett és a kezem az üres csajkához fagy. Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg. Kérlek, ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:
Hű fiad: Jóska"