Hét eleji ez+az..

👉Visszaállította a Google a gmail fiókunkat, megérte alaposan indokolva fellebbezni a döntésük ellen.
👉Hétfőn a parlamenti ülésen a kormányzópárt frakcióvezetője és a miniszterelnök újabb mélységekbe vitte a „színvonalat”. Pedig azt hittem, már elérkeztek a bizonyos szint alá. Hát nem, van még lejjebb. Mindig.
Lannert Judit is idegenvezetésbe kezdett, és rácsodálkozott az irodájára, így három hónap után. És eme rácsodálkozásában az a nagyívű kijelentése kerekedett ki mondókájából, hogy a fideszes nők nem dolgoznak: „jól láthatóan a Fidesz-érában a nők a reprezentativitás célját szolgálták, és nem gondolták róluk, hogy dolgozniuk kellene” Brilliáns. Tán zsíros hajjal, csapzottan, topisan kellene kinézni?
Széleskörű társadalmi egyeztetés után Baka Andrást megválasztották köztársasági elnöknek. Az egyeztetést lehet, hogy átaludtuk, nem sokan emlékeznek rá. Ebben semmi meglepő, hacsak nem annyi, hogy egy olyan embernek kellene a nemzet egységét kifejeznie, aki az ’56-osok emlékét is, és a 2006-os rendőrattak áldozatait is megsértette.
👉Továbbra is itt a hőkupola, de már nem kell spórolni, és elindult a Sziget fesztivál is.
👉A mentelmi bizottság tiszás elnöke is bemutatta kompetenciáját a két új fideszes képviselő mandátumvizsgálatának ház elé vitelekor. Szánalmas.
👉Sehol sincsenek most Magyar Péter hőmérőzős képei és videói.
A Világgazdaság írása szerint drágul a kőolaj és a gáz világpiaci ára. Ebből sok dolog következhet, többek között az is, hogy itthon is drágulni fog. A rezsicsökkentés kivezetésének kommunikációja a Paksi Atomerőmű blokkjainak (részleges) leállításával, és azzal, hogy lám, a lakossági spórolás mentette meg a krízisben az országot, de ez sokba került így is – mondta Jockey Ewing magyar hangja, Kapitány István - megkezdődött. De a spórolást megtanították - Bódis Kriszta mondott ilyesmit a kapányban -, nincs is szükség a rezsicsökkentés fenntartására, ami egyébként is, szerintük rossz.
👉Orbán Viktor egy szerbiai fesztiválon tűnt fel. Mekkora hír! Pedig nem követte a filmes stáb három kamerával, és nem is jetskizett.
Nagy Ervinnek új frizurája van. És ez megért egy hírt valahol.
MP maga is komolyan elhiszi, hogy a gazdaság teljesítménye már az ő zsenijének köszönhető, igaz, az ezek alapját képező gazdasági mutatók jóval korábbiak.
👉Épp úgy, mint azt is elhiszi, hogy a költségvetési többlet a spórolásának köszönhető. Ezzel szemben az az igazság, hogy nem. És nem is spórol. Csak nem tudnak a fejezeti előirányzatokkal mit kezdeni, nincsenek kifizetések, nincsenek minisztériumi SzMSz-ek, nincs kormányzás, nincs költés.
A kormányzati hivatalos oldalon pedig továbbra is csak miniszterelnök van, néha egy-egy hír erejéig miniszterek. De államtitkárokat, helyettes államtitkárokat nem látunk, persze van terület, ahol még nincs is.
Kormányzás továbbra sincs, politikai bosszúhadjárat és abszolút filmszínház van.
👉Kirúgások vannak, a polgármesterek ellehetetlenítése is folyamatos.
Emberséges és működő Magyarország továbbra sem épül.
Augusztus 12-én részleges napfogyatkozás lesz.

Ezt is elfuserálta Magyar Péter!
A milliárdos Kapitány István is olcsóbban vehet gyógyszert. Azt ígérték, a szegényeket segítik majd!!

️💪🇭 Szováta a Sóvidék gyöngyszeme, turisztikai központja. Heliotermikus, gyógyító erejű tórendszere 1875. május 27-én - napra pontosan a parajdi bányakatasztrófa előtt 150 évvel - egy hatalmas…

Mit csinál a tiszás képviselő??? Ennyire nehéz a Himnusz első versszaka?

️ Van jó meg rossz beavatkozás is? Az új, tiszás rendszerben az ukrán nyilván az előbbi kategóriába tartozik…

De vajon honnan veszi Zelenszkij a bátorságot, hogy leírja, mit kell csinálnia…

Magyar Péter saját magában nevetgél és beszél a Parlamentben. Kínos!

A mai magyar köztársaság jogállami alapokon és 1️⃣9️⃣5️⃣6️⃣ örökségén nyugszik
Baka Andras megválasztása illegitim, személye pedig súlyos kérdéseket vet fel az új államelnök 1956-os forradalmat…

Facebook-kormányzás helyett válságkezelés kellett volna

ALAKUL! Sajtópert bukott Magyar Péter öccsének médiacége a “kamu Zsolti bácsi-ügyben”.
Fizettek a Fideszt lejárató ocsmány hazugságokért
ABSZOLÚT RÁCS, RÁCS, BILINCS!

Magyar Péter „széles körű társadalmi egyeztetést” ígért. Ez sem sikerült.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média