Terepen ismét, sokadjára: Tárkány

Tárkány nem könnyű hely. A mai nap is volt kéretlen kísérőnk a faluban. A helyi tiszás aktivista a nyomunkba eredt. Nincs titok, meg is állhatott volna, és kérdezhetett is volna. Nekem is lettek volna kédéseim.

Tárkány a bizonyítéka annak, hogy nem a polgármester politikai hovatartozása, henem a település érdekében kötött megállapodásunk az, ami előre visz. Persze az sem baj, ha a jelölt ismeri a helyi polgármestert, s ha nem, akkor bemutatkozik nála. Én ismerem valamennyit, s amikor én voltam először induló, elmentem és bemutatkoztam. Na és persze az sem baj, ha a bemutatkozás személyes és nem a pártelnök nagycsütörtöki fenyegetése a beköszönés, amiben polgármestereket választási csalás gyanújával illeti.

Tárkányon kopogtatás közben a mostani és két korábbi polgármester is azzal tisztelt meg, hogy az otthonában fogadott. Nem a hivatalban, hiszen szórólapot is vittem, és mint választópolgárt kértem a támogatásra.

A hármuk közül egy mindösszesen, aki segítőnk és támogatónk vállaltan is, most is, és amikor polgármester volt, akkor is.

A mostani polgármester vele szemben indult, miután ő nyert, megkerestük egymást és megállapodtunk, a település mindkettőnk számára a fontos.
Megcáfoltuk a választásokkor terjengő pletykát... nem is olyan régen már átadó is volt!

Hajrá, Tárkány! Köszönöm a beszélgetéseket! Számíthatnak rám továbbra is!

BAKONYBÁNK

Ide is érkezett támogatás az elmúlt években. Hoztam néhányat:
Az „Egészségügyi alapellátás infrastruktúrafejlesztése a Bakonyalján – Bakonybánk, Bakonyszombathely, Ete és Vérteskethely…

https://nemzetipeticio.hu/

Mutassuk meg április 12-én, hogy mi vagyunk a józan, higgadt többség, de előtte még erősítsük meg közösségünket! Április 8-áig tölthetjük ki online vagy adhatjuk postára a…

Magyarok, van választási lehetőségetek: térdet hajtotok, vagy valódi vezetőt választotok!

Orbán Viktor miniszterelnök budapesti találkozója J. D. Vance amerikai alelnökkel egyértelműen megmutatta, hogy a szuverén magyar politika nem elszigeteltséget jelent, hanem erősödő nemzetközi…

Orbán Viktor:
Az amerikaiaknak és nekünk van egy közös ellenségünk, Brüsszel. Az Amerikában legyőzött progresszívek Brüsszelbe menekültek, innen végzik az aknamunkát. A brüsszeli progresszívek…

Szerdán is Igazság órája!
Vendégünk Szijjártó Péter külügyminiszter lesz, akivel beszélgetünk arról, hogy JD Vance, Amerika alelnökének látogatása egy üzenet a brüsszeli politikának, hogy hagyják…

J.D. Vance kiállása Orbán Viktor mellett rendkívüli jelentőségű

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média