SZOMÓD

Hoztam néhány fejlesztést az elmúlt évekből.
Nagy lépés volt a település számára, hogy a Szomód és Dunaszentmiklós településeket ellátó - szennyvíztisztító telepet korszerűsíteni tudtuk. A mintegy 400 millió forint értékű beruházással, a szennyvíztisztító telep folyamatosan biztosítani tudja majd a községfejlesztési elképzelésekhez szükséges mennyiségi és minőségi feltételeket.
Az elsők között épült meg - országosan is - Szomódon a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programban az iskola tornaterme.
A Magyar Falu Programban útfelújításon van túl a település, illetve járda is megújult.
A temető rendezése, kerítés építése is megvalósult a Magyar Falu Program támogatásából.
Több mint 70 millió támogatással kékinfrastruktúra fejlesztés valósult meg a TOP Plusz programban.
30 millió forint egyedi támogatást kapott a Szomódi Református Egyházközség a templomsüveg teljes felújítására. És a gyülekezeti közösségi terek is megújultak 25 millió forint értékben.
Nagy álom és nagy beruházás volt: elkészült a bölcsőde, 304 millió forint, TOP forrásból valósult meg.
Támogattuk a nemzetiségi önkormányzatot.
Csaknem 25 millió forintból korszerűsödött a szomódi Íriszkert Általános Iskola villamos hálózata, ami szintén fontos lépés volt.
A Magyar Falu Program forrást biztosított a sz orvosi rendelő és a szolgálati lakás fűtéskorszerűsítésére.
A sportegyesület fejleszteni tudta az öntözőrendszert szintén a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően.

Szombaton sem áll meg a munka! Az elmúlt hetekben több 10 ezer háztartást kerestünk meg. Most számukra készítjük a mozgósító leveleket. Az elkövetkezendő hetekben még egyszer fel fogjuk őket keresni.

Vége a mellébeszélésnek, a mai napon titkosítás alól feloldott felvételen maga a Tisza Párt egykori informatikusa, H.D. vallja be az Alkotmányvédelmi Hivatalnak, hogy beszervezték.

A vallomásból…

Tegnap újabb részletek kerültek nyilvánosságra az ukrán aranykonvoj ügyében: egy volt ukrán titkosszolgálati ügynök arról beszélt, hogy jelentős mennyiségű feketepénz haladt át Magyarországon, és ezek…

A mai napon feloldották a titkosítást és nyilvánosságra hozták az ukrán szolgálatokkal kapcsolatban álló informatikus alkotmányvédelmi hivatali meghallgatását.

H.D. maga ismeri be: külföldi…

Gratulálok a csomádi Bogáncs Alapítványnak az elnyert támogatáshoz!

- Orbán Viktor -

A tiszás Kapitány István fontos bejelentést tett. Eltörölnék a rezsicsökkentést, megszüntetnék a védett benzinárat, és leválasztanák Magyarországot az olcsó orosz energiáról. Április…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média