MOCSA

Itt is sok fejlesztést sikerült megvalósítani.
Mocsán is sikerült megújítani az óvodát!
Új játszótérrel is gazdagodott a település!
Megújult a járda a Petőfi Sándor utcában, ami a Magyar Falu Program közel 10 millió forintos támogatásából valósult meg. A Kocsi utcában is megújult egy jelentős járdaszakasz!
A Tópart utca burkolatát is sikerült felújítani a Magyar Falu Program támogatásából, de az Ady Endre és a Kocsi utca útfelújítása is megtörtént 23 millió forintból.
Sikerült a csapadékvíz elvezetésben is lépünk egyet előre. 63 millió forintnyi TOP forrás érkezett a célra.
Kültéri edzőpark is készült a faluban. Erre Leader pályázatból sikerült forrást találni.
Alapvető szolgáltatás a fogorvosi ellátás, ehhez érkezett egy új fogorvosi szék a rendelőbe.
Megújult a hivatal épületében a szociális alapellátási feladatokat szolgáló helyiség is!
KEHOP-os támogatásból elkészült a szennyvíztisztító.
A református gyülekezeti házban is folytak felújítási munkák. A közel 20 millió forintos Magyar Falu Programból kapott támogatás újjá varázsolta az épületet.
A református templom ablakcseréi is megvalósultak.
A katolikus és a református temető rendezése is elkészült a Magyar Falu Program támogatásából.
Egy új rekortán pálya is készült a Mocsai Arany János Általános Iskola mellett.
Az Országfásítási Program keretében fát ültettünk az iskola szomszédságában!

EuroVelo Dunakeszin

Dióssi Csabával és Kammerer Zoltánnal bejártuk a dunakeszi szakaszt – jó tempó, jó társaság, szuper pálya!

Az EuroVelo egy nemzetközi kerékpárút-hálózat, amely Európát szeli át, és…

A választás tétje nagyon komoly: megőrizzük a térség fejlődését és Magyarország békéjét, vagy egy olyan kormány alakul, amely belesodorja az országot a háborúba.

Ma az Ultrahangpodcast vendége voltam, ahol a Tisza Párt kémbotrányáról, a globális energiaválságról, a magyar-német kapcsolatokról, uniós forrásokról és a múlt heti EU-csúcsról beszélgettünk.…

Magyarország, a magyar családok, a magyar vidék és a magyar emberek békéje, biztonsága és nyugalma soha nem lehet vita tárgya.

Mi vagyunk a biztos választás!

A föld szeretete generációról generációra öröklődik!

Egy történelmi pillanatnak lehetünk tanúi: az évtizedes munkával felépített, növénytermesztéssel és savanyúság-előállítással foglalkozó…

️Ruszin-Szendi Romulusz nyíltan kimondta: mindenkit berántanak sorkatonának, ha baj van.

️Halmai Ferenc arról beszélt, hogy a sorkatonaságot tartja az egyik leghatékonyabb „nevelési eszköznek”.

️Cseh…

Beemelték az új CT-t a váci kórházba

Megérkezett az új CT-készülék a Váci Jávorszky Ödön Kórházba. Ez a modern diagnosztikai berendezés gyorsabb vizsgálatokat, pontosabb diagnózist és nagyobb…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média