Vérciki, amit a tiszások művelnek!
SZÁKSZEND
Hoztam néhány fejlesztést az elmúlt időszakból. 
Megújult a katolikus plébánia épülete a Magyar Falu Program támogatásával.
A templom felújítása is megvalósult, 15 millió forintos támogatásból, míg a plébánia épülete szintén a Magyar Falu Program segítségével szépült meg.
Új szociális és gyermekjóléti központot alakítottunk ki Szákszenden, a megyei önkormányzat koordinálásával, TOP-forrásból. A 41 millió forintos támogatásból megvalósult az épület teljes körű, energetikai előírásoknak megfelelő felújítása, berendezése és környezetének rendezése, továbbá 34 napelemet is elhelyeztünk.
Megújult az óvoda két csoportszobája, valamint az intézmény udvara új játékokkal gazdagodott, mindez a Magyar Falu Program támogatásával.
Megújultak a Szákszendi Öveges József Általános Iskolában az öltözők és a vizesblokkok, valamint a kültéri sportpálya is.
Belterületi utak is megújultak Szákszenden a Magyar Falu Programnak köszönhetően.
A település sikeresen pályázott egy elektromos kisteherautó beszerzésére, amelyet közszolgálati célokra, teher- és áruszállításra használnak.
A település több mint 105 millió forint támogatásban részesült a TOP pályázat keretében, amelyből a csapadékvíz-elvezetési rendszer fejlesztése valósul meg.
Szákszend a TOP Plusz programból közel 70 millió forint támogatást nyert a faluház és közösségi tér felújítására. A Magyar Falu Program 12,5 millió forintos támogatásából belső felújítás is történt, amely festési és lakkozási munkálatokat foglalt magában.
/posztok.hu





