Öt új javaslatról, négy oroszlányi és egy dorogi értékről hozott támogató döntést kedden a Vármegyei Értéktár Bizottság, ezzel 224-re nőtt a vármegyei értékek száma.

Az öt új érték:
- Nyári Irén cigány naiv festőművész munkássága
- Závory Zoltán egyházművészeti tevékenysége
- Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar
- Gerencsérvár romjai
- Lencsés Lajos életműve

Nyári Irén (1958–2023) császári születésű roma festőművész, akinek mélyen vallásos neveltetése és nehéz gyermekkora meghatározó alapélményévé vált. Rajztehetségét harmincéves korában fedezték fel Oroszlányban, ahol mentoraival közösen alakította ki sajátos stílusát, amelyben a roma identitás, a női sorsok és a szakrális témák fonódnak össze. Pályafutása során naiv festészetével hazai és neves külföldi kiállítótermekbe is eljutott, munkásságát pedig a reprezentatív Cigány festészet című album is megörökítette. Emlékét ma fia közreműködésével az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ állandó tárlata és rendszeres időszaki kiállítások őrzik.

Závory Zoltán (1906–2000) a hazai és európai egyházművészet kiemelkedő alakja volt, aki restaurátorként és tervezőként közel 280 templom arculatát határozta meg, többek között II. János Pál pápa látogatásának plakátját is ő készítette. Életművében meghatározó szerepet játszott az Oroszlányban töltött két évtized, ahol pedagógusként egy egész művészgenerációt indított el a helyi képzőművészeti szakkör vezetőjeként. Sokoldalú munkásságát számos rangos elismeréssel, köztük köztársasági elnöki aranyéremmel és pápai kitüntetéssel is jutalmazták. A város tisztelete jeléül 2024-ben emlékszobát rendezett be alkotásaiból és dokumentumaiból, így a mester gazdag szellemi és tárgyi öröksége ma is kutatható és látogatható.

Az Oroszlány területén, a Vértes nyugati szélén található Gerencsérvárat a Csák nemzetség építtette az 1100-as években, amely kezdetben tekintélyes méretű lakótoronyként, majd a királyi udvar kedvelt vadászházaként funkcionált. Történelmi jelentőségét növeli, hogy falai között Nagy Lajos király diplomáciai tárgyalásokat folytatott, 1440-ben pedig egy éjszakára itt rejtették el a Visegrádról ellopott Szent Koronát is. A török hódoltság idején pusztulásnak indult építmény mára látványos vizesárokkal övezett rom, amelyhez a Vértes egyik legismertebb szerelmi legendája és jelentős régészeti emlékek fűződnek.

Az 1962-ben alapított, jelenleg 46 fős Oroszlányi Evangélikus Kórus és Zenekar több mint hat évtizede meghatározó szereplője a hazai és nemzetközi egyházzenei életnek, eddigi fennállása alatt több ezer istentiszteleten és ötszáznál is több hangversenyen szolgált. A plohingeni gyülekezettel ápolt évtizedes barátságuk alapozta meg Oroszlány németországi testvérvárosi kapcsolatait. Kiemelkedő művészi színvonalukat és a „Nyáresti Koncertek” hagyományát számos rangos elismeréssel, köztük „Oroszlányért” kitüntetéssel és püspöki emlékplakettel méltatták.

Gratulálok!

️Ukrajna hetek óta szándékosan akadályozza a kőolajszállítást hazánk felé, sőt, dróntámadást is indított a vezeték ellen. A céljuk egyértelmű: káoszt akarnak kelteni a választások előtt,…

Győr tovább erősödik!

Megérkezett a 40 millió forintos támogatás a könyvtár ifjúsági terének megújítására, és újabb 40 millió forinttal segítjük a Győri Nemzeti Színház fejlesztéseit, miközben a…

Tegnap a háborúpártiak összegyűltek Kijevben.

Döntés született újra, hogy folytatni fogják a háborút.
Egyáltalán nem érdekli őket a magyar energiaár, az, hogy milyen áremelkedések várnának a magyar és a…

Hogy nem szakadt rá a plafon!
A tiszások egyik nagy barátja az Európai Néppárt vezérszónoka volt, és a háború haszonélvezőiről beszélt - akik szerinte Orbán és Fico.
(A haszonélvezők valójában csak a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média