Nyugodjon békében Kincses Előd!
A marosvásárhelyi jogásznak fontos szerepe volt a diktatúra bukása után az új demokratikus rend kialakításában Erdélyben. Olyan helyzetekben is kiállt az igazság, az…
Mire igényelhető a támogatás!
– Hangtechnikai eszközök beszerzése
– Projektorok és vetítéstechnika
– Meglévő nagyértékű eszközök használhatóságát biztosító tartozékok
A közösségi művelődés technikai feltételeinek javítása, fejlesztése, korszerűsítése a páyázat fő irányvonala.
Azok a közművelődési intézmények, szervezetek jelentkezhetnek, akik elkötelezettek az értékátadás és közösségépítés mellett!
Építsünk együtt egy modern, jól felszerelt közművelődési környezetet!
Beadási határidő: 2025. július 7.
Nyugodjon békében Kincses Előd!
A marosvásárhelyi jogásznak fontos szerepe volt a diktatúra bukása után az új demokratikus rend kialakításában Erdélyben. Olyan helyzetekben is kiállt az igazság, az…
Ez a NATO-csúcs most végre rólunk szólt, nem Ukrajnáról, mint ahogy a tavalyi, washingtoni csúcs. Ez egy szakaszgyőzelem. Azok az elnökök kerekedtek felül, akik nem akarták Ukrajnát meghívni és nem is…
A rendkívüli közlekedési káosz orvoslására, napközben nyissuk meg a forgalom előtt a Lánchidat és a rakpartot!
Budapest elesett.
Hiába a nyári szünet, dugók…
Ma lett volna a Fővárosi Közgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülése, ahol Budapest legfontosabb ügyeiről beszélhettünk volna.
De Budapest ma: a Pride-ról,…
️Jó reggelt, Budapest!
Aki tegnap este nem látta volna még a hírekben, kapaszkodjon meg
Karácsony Gergely és a Tisza szócsöve Vitézy Dávid, a Kutyapárttal kiegészülve a BKV MEGBÉNÍTÁSÁT terjesztették…
Jó utat, Kapu Tibor, jó utat, Axiom-4️⃣! Minden magyar büszke rátok!
A végtelenbe és tovább 


A határ a csillagos ég. Újra magyar az űrben. Hajrá, Kapu Tibor!
Valami készül 
Ennyi.
A kapuvári Hanság Big Band kormányzati támogatással szervez élménynappal egybekötött szabadtéri koncertet.
Ott leszünk!
Isten óvjon, Tibor! 