Több mint egymillió magyar horgász számíthat Magyarország Kormányára. Ezért is alkotta meg a kormányzat Magyar Országos Horgász Szövetséggel (MOHOSZ) együttműködve a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégiát, amely konkrét intézkedésekkel és forrásokkal segíti a szolgáltatások bővítését.

• Közös eredmény, hogy megszűnt a kereskedelmi célú halászat a természetes vizeken, bevezetésre került a Magyar Horgászkártyát és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője.

• A tavalyi volt a horgászok egyik legsikeresebb éve.

• Számuk meghaladta az egymilliót, és a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégia 2030-ig mintegy 24 milliárd forintot irányzott elő az ágazat támogatására.

• Sportszervezetként a MOHOSZ a világ élvonalába került, hiszen az édesvízi szakágban továbbra is Magyarország vezeti a világranglistát.

Magyarország számára a legfontosabb kérdés most az, hogy mikor tér vissza a béke Közép-Európába.

Juirij Usakov rendszeresen egyeztet amerikai kollégájával és tagja volt a Szaúd-Arábiában tárgyaló orosz…

Magyarország és Oroszország energetikai együttműködése kiállta a legnehezebb idő próbáját is, minden nehézség dacára sikerült fenntartanunk hazánk energiaellátásának biztonságát.

Az orosz partnerek…

Szászfalvi László: Az USAID botrány kirobbanása felszínre hozta, hogy az ellenzéki szereplők hogyan játszottak össze azért, hogy hazánkban is befolyást szerezzenek.

️Újabb jó hír a Bácskaiaknak
Számunkra legalább olyan fontos, mint a mohácsiaknak az, hogy folyik a mohácsi Duna-híd és a hozzá kapcsolódó - közel 30 kilométeres - út építése. Ez az út közvetlenül…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média