A magyarok zsenialitása világszerte ismert és elismert. Büszkék vagyunk tudósainkra, akik sokszor tettek le olyat az asztalra, ami alapjaiban változtatta meg a mindennapjainkat, az életünket.

És vannak olyan nagyságok, akikkel megtisztelő egy korban élnünk, és büszkeség azt mondani, hogy ismerjük Őket, a munkájukat.

Karikó Katalin Nobel-díjas biokémikus az egyik ilyen tudós, aki elkötelezett kutatómunkájával megalapozta a koronavírus elleni küzdelem leghatásosabb módjának számító mRNS-vakcina létrehozását. Ennek köszönhetően embermilliók életét mentette meg.

A mai nap jeles az életében, hiszen kerek évszámot ünnepel!
Isten éltesse születésnapja alkalmából!
MINDENT KÖSZÖNÜNK!

Az idén még több támogatást nyújt a kistelepüléseknek a kormány, mely indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot irányított a falvak fejlesztésére. Tavaly több mint 1000 kistelepülésen újultak…

Mi már akkor építettük a kölcsönösen előnyös együttműködést Közép-Ázsia országaival, amikor azok, akik most egymásnak adják a kilincset a térségben még kritizáltak és lenéztek minket.

A mai napot Bakyt…

TÖBB MINT 2 MILLIÁRDOS FEJLESZTÉS A TÉRSÉGBEN!
A TOP Plusz Program keretein belül több mint 2 milliárd forint fejlesztési forrás érkezik a térségünk településeire. A projektek között szerepel többek…

Munkáshitel január 1-től:

a 17-25 év közötti dolgozó, vagy vállalkozó fiataloknak
akár 4 millió forint, 10 éves futamidőre
a hitel szabadon felhasználható, kamatmentes
alacsony havi törlesztőrészlet,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média