Szeretettel fűszerezve...
Hamarosan szól a harang, templomba hívogat. Készülődünk, megyünk. Mindannyian.
A Szenteste csendjére mozgalmas, újat hozó, dolgos napok után a családra figyelve készültem. Nem rohantam. Zenét hallgattam, s néha a fiúk beröppentek meózni a készülő falatokat.
A rövid hóesésben a fiúk favágás után, mint régen, összegyúrták Petit, a hóembert. Én pedig a beiglit, sokat.
A családnak már évek óta saját készítésű finomságkosarakat készítek ajándékba.
Lett diós is, mákos is. Kerül a kosárba még nyáron készült lekvár, töpörtyűkrém, padlizsánkrém is beigli mellé. Minden szeretettel fűszerezve, azzal, amivel a gondolataim ilyenkor körülöttük járnak. Így nem lehet elrontani, ha repedt is a beigli, így tökéletes. Fő már a kocsonya is, kész a flódni, és persze pihen az anyu féle hájas tészta, ami úgy sem lesz olyan, mint az övé, de amíg gyúrom, nyújtom, hűzom és kenegetem - minden intelme újra velem van, nem csupán a hájas tészta csínjára oktatók.
Nem tökéletes? Nem hibátlan, nem cicomás, nem extra, nem drága és nem hangos? Mégis karácsony. Mégis csoda.
A Megváltó csodájához csendes lélek, egyszerű, tiszta, a napi gondokat elengedő, kiüresített szív kell. Megüresíteni, hogy aztán megtöltse a lelkünket, a szívünket. Beengedni, befogadni.
A bethlehemi pásztorokat sem csillogó palotába vezette a csillag fénye, a Megváltó nem csillogásban, hanem egy istállóban született. Jászolban, egyszerúen és mégis csodálatosan.
Tanuljuk meg újra, meg újra minden karácsonykor, azért adjunk hálát, amink van. Mert életünk, szeretteink ajándék. Éppen úgy, mint a karácsony csodája.
Áldott ünnepet, békével telt szíveket kívánok, mindenkinek.