A lengyel igazságügyi miniszter szerint a jogállamot a kormányváltás szolgálatába kell állítani, ahogyan azt Lengyelországban tették. Most ugyanezt a lengyel módszert ajánlgatja Brüsszelnek is…
Merre jártam? ️
A 410 méteres Zsigmond kő lábánál, a vértesi magaslatok között autózunk, ha erre a szép fekvésű településre vezet az utunk. A Vértes északnyugati csücskében járunk Tatabányától 17 kilométerre, a gesztesi vár alatti völgyben. Zsáktelepülés, egyetlen igazi szomszédja a 4,5 kilométerre északra fekvő Vértessomló.
Az elmúlt években sok minden történt itt is, ami igazán fontos, hogy jelentős útfelújítási program része volt a település, és elkészült a Keltike Ház közel TOP támogatásból, de körülötte járdafelújítás és zöldfelület rekonstrukció is történt. Idén tavasszal pedig átadtuk a csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztésének második ütemét is.
S, hogy a fejlesztések mellett melyek a látnivalók?
A községtől negyedórás séta vezet dél felé az Országos Kéktúra útvonalán a Gesztesi várig. A korábban valószínűleg vadászkastélyként működő épület a 15. század óta szolgál erődítményként. A község felől a vár felé vezető úton haladva jobbra letérő, felfelé vezető lépcsősort láthatunk. A lépcső tetején áll a helyi közbeszédben Lorduszként élő szentély. Itt valószínűleg 1918-tól Mária-szentély állt, melynek központi eleme a Lourdes-i grottó (boltozatos kőfülke) mintájára létrehozott sziklaüregben álló Mária-szobor volt. A szobor később leromlott, csak 2003-ban helyi kezdeményezésre állították helyre. Ekkor a szentélybe Lourdes-i Szent Bernadett szobra került. A falu közepén álló templomot gróf Esterházy Miklós 1872-ben emeltette Szent Miklós tiszteletére.
Mennyi érték, amit megörököltünk, ami felett őrködnünk kell! Újra és újra rácsodálkozik az ember, és persze teszi a dolgát, mert a munka, a fejlődés nem állhat meg!