Most Elnök úr mondta a szépeket, én pedig hordtam az étkeket. Isten éltesse a szákszendi szépkorúakat! 👵👴
👉 Merre jártam?
A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége! Tamási Áron gondolata jutott eszembe, amikor ezek a fotók készültek.
S hogy hol? Nos ez a kérdés Kedves Követőim!
Azon a településen, ahol igen példás az igyekezet azért, hogy ne csak a múlt értékeit őrizzék, hanem gyarapítsák is a jelent, és olyan életteret alakítsanak ki, ahová jó hazatérni.
A természet ehhez mindent odaadott, amit csak adhatott, itt a Bakony északi lábánál a Cuhai-Bakonyér völgyében. Vadregényes erdők védelmező ölelésében helyezkedik el a falu, akik pedig felkeresik azok tiszta erdei levegővel, tavakkal, patakokkal, tarka rétekkel találkoznak.
Szeretem ezt a helyet, az eredményeiket, az akaratukat! Sokat fejlődtek az elmúlt években.
Főzőkonyhát újítottunk fel 23 millió forintból, több szolgálati lakás is megújult 60 millió forintból, a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése is megtörtént 28 millió forint ráfordítással, most pedig a kultúrház van soron, erre fókuszálunk!
Így aztán aki ide érkezik, az a szép fekvésű horgásztó, az Esterházy kastély parkja, a grófi temető, a szentháromság templom és a református templom mellett láthatja a mai kor kézjegyét is!
Folytatjuk a munkát!
Most Elnök úr mondta a szépeket, én pedig hordtam az étkeket. Isten éltesse a szákszendi szépkorúakat! 👵👴
️Magyarország energiaszuverenitása, a hazai fogyasztók ellátásának biztonsága, az importkitettség és a hazai károsanyag kibocsátás, klímavállalások teljesítése, rezsicsökkentés, zöld átállás.
👉Ezekről…
☝️A jövő évi adócsomag a családokat, a gyermekvállalást, a lakhatást és a vállalkozásokat is segíti.
Magyarország történetének két legnagyobb diplomáciai rendezvénye, a nyugati világ csúcstalálkozói lesznek a héten Budapesten.
👉Orbán Viktor miniszterelnök meghívására a nyugati világ vezetői érkeznek…
„Diplomáciai nagyüzem” album
Véget ért a diplomáciai csúcs. Ezt is megcsináltuk! 
EU a Puskásban, ET a Sándor-palotában 
Az Európa Tanács főtitkárát, Alain Berset-t fogadtam a Sándor-palotában.
Számítunk az Európa Tanács segítségére a határainkon kívül élő magyar közösségek védelme…
Véget ért a diplomáciai csúcs. Ezt is megcsináltuk! 
Eger a hősiesség és a hazaszeretet szimbóluma.
A város vezetése most olyan ember kezébe került, aki érzi és érti ennek a jelentőségét. Vágner Ákossal és az ÉKM vezetőivel közösen azért dolgozunk, hogy…
👉 Tőlünk, magyaroktól az várható el, hogy ellenállunk és nem hagyjuk, hogy bábkormányunk legyen. - Orbán Viktor