Bugac községtől pár kilométerre, a puszta közepén egy különös épület áll. Olyan, mint egy óriási, homokban heverő pénzdarab.
Ez az idén tavasszal megnyílt Aranymonostor Látogatóközpont.
️
️ Aki ide…
Azt vallom, hogy a párbeszéd a leghasznosabb eszköz a munkánkban. Fontos, hogy tudjuk egymásról, eredményekről, megoldandó feladatokról, problémákról egyaránt.
Fogadóóráimon erre mindig lehetőség nyílik, így volt ez ma is. Ács, Oroszlány és Dad polgármestere keresett fel délután, és megvitattuk azokat az ügyeket, amiben közösen tudunk előre lépni, illetve Kisbérről is érkeztek hozzám kérdéssel, kéréssel.
Bugac községtől pár kilométerre, a puszta közepén egy különös épület áll. Olyan, mint egy óriási, homokban heverő pénzdarab.
Ez az idén tavasszal megnyílt Aranymonostor Látogatóközpont.
️
️ Aki ide…

Elítéljük az amszterdami antiszemita támadást.
(Orbán Viktor)
Magyarok vagyunk, saját érdekekkel, és eszerint fogunk eligazodni a politikai univerzumban.
A magyar álláspont a kezdetektől fogva az, hogy a háborúnak kizárólag a tárgyalóasztalnál lehet véget vetni.
️ Donald Trump elnökké választásával a békepárti…
Az amerikaiak úgy döntöttek, hogy ők naggyá teszik Amerikát.
Erre egyetlen lehetséges európai válasz van: mi pedig Európát fogjuk naggyá tenni.
Orbán Viktor
Sajtótájékoztató Ursula von der Leyennel és Charles Michellel.
Alain Bersettel, az Európa Tanács főtitkárával egyeztettem. 
Mindannyiunk közös érdeke, hogy Európa-szerte jól működő bíróságok legyenek, olyanok, amelyek képesek használni ezt a mesterséges…
A magyar baloldal figyelmébe:
“Nem lehet, hogy csak akkor szeretjük a hazát, amikor győzünk” - Joe Biden
Tündérkert óvoda és mini-bölcsőde bővítés Ásványrárón
Magyarország kormánya hittel és elkötelezettséggel áll
a magyar családok támogatása mellett. Ennek egyik bizonyítéka az is, hogy az ásványrárói…
Brüsszelből folyamatosan el akarják töröltetni a családokat segítő intézkedéseinket. Ahhoz, hogy megvédjük magunkat, az emberek támogatására van szükség. Ezért fontos a nemzeti konzultáció.