Merre jártam?

A város sorsára - ahol jártam és ahol ezek a képek készültek – sokáig aggodalommal tekintettem.

Nem voltak egyszerű helyzetben akkor, amikor megszűnt nagy múltú cukorgyáruk, és akkor sem, amikor komoly krízisbe került az önkormányzat.

Lakói azonban sokkal bölcsebbek attól, mintsem, hogy tétlenül nézték volna városuk lejtmenetét.

Léptek és választottak, azóta pedig jó kezekben tudhatják a sorsukat Komárom-Esztergom megye északnyugati részén, a Duna partján, Komáromtól 8 kilométerre, merthogy itt fekszik a hely, amiről ezek a sorok szólnak.

Erdők, történelmi emlékek, kastély, horgásztó, Bagolyvár és mesefa ezek a legnevezetesebb ismertetői a kisvárosnak, ahol az elmúlt években igen komoly fejlesztéseket valósítottunk meg Polgármester Úrral közösen.

2021-ben új rendőrörsöt avattunk 50 millió forint ráfordítással, 2022-ben megtörtént a Gyár utca burkolatának felújítása 113,3 millió forintból, 2022-ben parkerdőt létesített a város 20 millió forint értékben, és szintén ebben az évben megvalósult a Zöld Város Projekt, melynek keretében piaccal és jelentős zöld felülettel gazdagodtak. Megújult a városközpont, megtörtént a zöld felületek rendbetétele a Zichy kastély kertjével együtt. Kondipark létesült, korszerűsödött az óvoda 42 millió forintból, és a kastély tetőszerkezetét is sikerült lecserélni 115 millió forint értékben, ahogy a sportcsarnok fűtéskorszerűsítése és az Ernőmajor út felújítása is megtörtént, -utóbbi 284 millió forint értékben. Játszótér épült, járdák újultak meg, korszerűsödött a Bagolyvár, közvilágításkorszerűsítés történt, kamerarendszer létesült, és mart burkolatot kapott a Patzenhofer út is.

Mindez egy szelete az elmúlt évek beruházásainak, és azt hiszem jó úton jár a város, mert hiteles és nagy tiszteletben álló polgármesterének személye garancia arra, hogy tudunk együtt gondolkodni, dolgozni és további célokat megvalósítani.

Az embernek a múltja ott van, ahol leteszi az első ásónyomot, amit majd követ a többi!

Ennek a számomra kedves városnak az esetében mindez elmondható. Van múltja, jelene és több szempontból is ígéretes jövője, korrekt vezetője ezért azt gondolom, hogy a térség meghatározó települése lehet néhány éven belül ismét!

#MERREjártam

️ Az Európai Unió versenyképességének egyik fő befolyásoló tényezője az energia ára!

A VIII. Magyar-Német Hálózati találkozón idén szép számmal vettek részt osztrák döntéshozók is. A konferencia egyik…

Ahogy azt előre jeleztük, az Európai Néppárt paktumot kötött a baloldali frakciókkal, azonnali jóváhagyás helyett további kérdések megválaszolására kötelezik Várhelyi Olivér magyar biztosjelöltet.…

Köszönöm Szabó Gyula atyának és Kara Ákos országgyűlési képviselő úrnak, hogy lehetővé tették Wittner Mária életének, munkásságának, szellemiségének méltó megidézését Mezőörsön.
“A zászlót vinni kell.…

Ha a baloldali sajtóban keseregnek, akkor minden rendben van
1️⃣5️⃣ percben az amerikai választásról és a magyar-amerikai kapcsolatokról.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média