Amilyen gyönyörű az ősznek ez a mai - október végéhez közelítő - napja olyan sötét és mély is. A kettősség okát pedig azt hiszem, mi magyarok értjük csak igazán, mert történelmünknek a legfájóbb, de egyben legfelemelőbb pillanataira emlékezünk ilyenkor.

Arra, ami pontosan 68 éve történt.

Arra, hogy a diktatúra soha nem vezet jó irányba, hogy a kisebb-nagyobb hatalom, társadalmi felhatalmazás egy tisztség betöltésére, nem eszköz, hanem lehetőség kell, hogy legyen az ember számára!

Ezt vallom, mint magyar ember és ezt vallom, mint politikus.

Úgy érzem, hogy az összefogás, egymás elfogadása, a személyi szabadság maximális tisztelete az, ami mindenkor előrevihet egy ügyet, egy települést, és egy nemzetet.
68 év telte el 1956 októbere óta és nagy tanulság számunkra, hogy nemzetünk csak magára számíthat. Meg kell, hogy tanuljuk újra meg újra, hogy a magyarságnak a saját útját kell járnia!

Ünnepeljünk ma együtt, én ott leszek Önökkel a választókerület több településén, ahol pedig idén személyesen nem lehetek, ott lélekben leszek!

Fontos nap ez, mert ma találkozik a múlt és a jövő.

Mi az elődeinkre emlékezünk, ők pedig üzennek nekünk, hitem szerint azt, hogy október 23-a fényes ünnep, hogy a bukás nem valaminek a vége, az örök sötétség, hanem a remény apró szikrájának a lobbanása lett 56-ban, ami ma fáklyaként lobog és egy világ tiszteletét vívta ki magának akaratlanul.

Ezek vagyunk mi, MAGYAROK!

Isten óvja Magyarországot, Isten óvjon minden magyart! Isten óvja Önöket!
𝐀́𝐥𝐝𝐨𝐭𝐭 𝐞𝐦𝐥𝐞́𝐤𝐞𝐳𝐞́𝐬𝐭 𝐞́𝐬 𝐮̈𝐧𝐧𝐞𝐩𝐞𝐭 𝐤𝐢́𝐯𝐚́𝐧𝐨𝐤 𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐭𝐞𝐭𝐭𝐞𝐥!