Mindennapi életünk legfontosabb eleme itt a választókerület településein is a biztonság, hogy magunkat, családunkat, értékeinket biztonságban tudhassuk!

A magyar rendőrség ebben 2010 óta rekordot döntött, mert az elmúlt 14 évben kevesebb mint a felére csökkent az elkövetett bűncselekmények száma Magyarországon. Ez egyedülálló más uniós országokhoz mérten, mivel kontinensünk nagyobb részén az illegális migráció miatt emelkedik a bűnesetek száma.
A 2010-es kormányalakítás idején 447 ezer bűncselekmény elkövetését regisztrálták Magyarországon a hatóságok, ez mostanára radikális mértékben, 178 ezerre csökkent, ami kevesebb mint fele a korábbi adatoknak.
A rendvédelemre fordított forrásokat 449 milliárdról 1309 milliárd forintra emelte a kormány, emellett az újabb jogszabályokkal szigorodott a büntetőpolitika, például hatályba lépett a "háromcsapás törvény", ami a visszaeső elkövetőket szankcionálja.
A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (OBT) tíz évvel ezelőtti létrehozásának egyik célja az volt, hogy minél kevesebben váljanak áldozattá, illetve csökkentsék az elkövetők visszaesésének kockázatát.
Az utóbbi években a rendőrségnek nagyon fontos szövetségese volt az OBT az online csalások elleni küzdelemben. A kormány munkájának köszönhetően sikerült elfogadni egy tíz esztendőre szóló bűnmegelőzési stratégiát, ezzel lehetőség nyílt arra is, hogy csökkenteni lehessen az alkalmakat a bűncselekmények elkövetésére.

️ Már az Európai Parlament Jogi Bizottsága előtt Magyar Péter mentelmi ügye
Magyar Péter a mentelmi joga mögé bújva akarja elkerülni az általa elkövetett köztörvényes bűncselekmény miatti felelősségre…

Gratulálok a vármegyei közgyűlés minden képviselőjének!

További sok sikert kívánok Hubai Imre Elnök Úrnak és Borbás Zoltán Alelnök Úrnak!

Hajrá, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye!

Ma az EP-ben a saját feleségét is lehallgató telefontolvaj keménykedni fog.
Igazából azért hangos, mert nagyon fél, hogy elveszti a mentelmi jogát.

Fegyelmezetten spórolunk
A tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 3️⃣0️⃣0️⃣ millió köbméterrel, 5️⃣,2️⃣ százalékkal kevesebb földgázt használtunk fel idén januártól szeptemberig.

A ️ Napenergia Plusz Program mérföldkőhöz érkezett: a több mint 3️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ lakossági fejlesztésre már 8️⃣ milliárd forintot folyósítottak, valamint már több mint 2️⃣0️⃣ ezer támogatási kérelmet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média