️
Ózd vajon jól fog járni az új Kormánnyal
Az önkormányzatok finanszírozása (vagy alulfinanszírozása) és feladatkörük meghatározása mindig is vita tárgyát képezte a közéletben. Ózd város polgármestere is többször emelt kifogást a Fidesz kormány ideje alatt ezen apropóból, és több esetben okkal-joggal várta a segítséget egyes helyi problémák megoldása kapcsán.
🤝 A segítségnyújtás az elmúlt időszakban többek között az önkormányzatok rendkívüli támogatására kiírt pályázatok útján valósult meg. Országgyűlési képviselővé válásom, vagyis tavaly június óta Ózd Város Önkormányzata 6️⃣8️⃣2️⃣ millió forint értékben kapott támogatást a Fidesz-KDNP kormánytól (550 millió forint egyedi támogatás, 68 millió forint működési támogatás, 64 millió forint rendkívüli támogatás), hiszen a város működőképességének megtartása minden politikai érdeken felült állt. Ehhez jön még hozzá az a több mint 6️⃣ milliárd forint fejlesztési forrás, amelyről az elmúlt egy évben születtek döntések.
Ez a múlt, de beszéljünk a jelenről. Ózd polgármestere természetesen tájékoztatott a város várható pénzügyi helyzetéről az idei év vonatkozásában, én pedig ahogy a tavalyi évben, úgy idén is biztosítottam a segítő szándékomról. Egy országgyűlési képviselőnek ugyanis kötelessége mindent megtenni az általa képviselt településekért, én ebben a szellemben végeztem és végzem a munkámat, pártpolitikai hovatartozástól függetlenül.
Magyarországon az önkormányzati költségvetés elkészítése elsősorban a jegyző feladata, a polgármesteri hivatal közreműködésével. A folyamatban azonban több szereplőnek is meghatározott feladata van. A jegyző szakmailag előkészíti a költségvetési rendelet tervezetét. A polgármester benyújtja a költségvetési rendelet tervezetét a képviselő-testület elé. A képviselő-testület megvitatja, módosíthatja, majd rendeletben elfogadja a költségvetést.
Ez megis történt minden településünk, így Ózd vonatkozásában is. Miután minden magyarországi település elfogadta az idei költségvetését, februárban újra megjelent az önkormányzatok rendkívüli támogatását célzó pályázat, én magam pedig mind a 71 településünket arra biztattam, adják be a támogatási kérelmüket, amennyiben szükségesnek érzik. Ezen beadott „REKI” pályázatok elbírálása ma már a Tisza kormány feladata. A támogatási igények felülvizsgálatát a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium, valamint a Pénzügyminisztérium végzi el, a meghozott döntésről pedig az előbbi vezetője értesíti az önkormányzatokat.
Szomorúan tapasztaltam, hogy ÓZDNAK első alkalommal ELUTASÍTÓ döntést kellett kézhez kapnia az új kormánytól! Dr. Lőrincz Viktória miniszter asszony bár azt írja, hogy számára is nagyon fontos az önkormányzatok kiegyensúlyozott működési feltételeinek biztosítása, mégsem adnak „REKI” támogatást Ózd városának. Sőt! Miniszter asszony kerek perec leírja, hogy az önkormányzat „helyben meghozható racionalizálási intézkedések és a bevételi lehetőségek maximális feltárása mellett” kell, hogy csökkentse működési forráshiányát.
Mit jelent ez a valóságban? Mit üzen az én olvasatomban az új kormányzat az ózdi önkormányzatnak: „Zárd be!”, „Csökkentsd le!”, „Szüntesd meg!”, „Emelj adót!” vagy „Add el!”. Magyarul spórolj minden olyan feladaton, amely nem kötelező önkormányzati feladat.
️ És ez az üzenet nagyon úgy tűnik, hogy nem csupán Ózd városának szól. Választókerületünk számos települése kapott elutasító vagy rendkívül alacsony támogatási összeget tartalmazó döntést. Meggyőződésem, hogy a Tisza kormány rossz irányba indult el a vidékfejlesztés területén. Bart István helyettes államtitkár úr napokban hallott szavai („A kisebb településeket pedig, ahol még néhány idős ember ragaszkodik ahhoz, hogy a múltban éljen, mihamarabb vissza kell adni a természetnek.”) semmi jót nem vetítenek elő a falvak számára, és ha a vidéki városok – köztük most Ózd - is sok ehhez hasonló elutasító döntéssel fogják magukat szembe találni, akkor a problémák tárháza egyre csak fokozódni fog.
🙏 Bízom benne, hogy az új Kormány felismeri, hogy Ózdnak és térségünknek kiemelt segítségre és további fejlesztésekre van szüksége a jövőben. Az itt élők nyitottak erre az együttműködésre, ahogyan én magam is. Az ózdi kórház gyermekosztályának problémája már megmutatta, hogy a helyi ügyekben nincs pártpolitika, településeink érdekében együttműködésre és párbeszédre törekszem.
/posztok.hu
️ Fantasztikus foci-VB-ben van részünk. Az együvétartozás legnagyobb ünnepe!
Vannak barátaim, akiknek a VB előtt mondtam, hogy a norvégok a titkos favoritjaim. Elnéző mosolyuk a bizonyítékom.
️ Magyar Péter önkénye átragadt a vidéki képviselőire is, polgármestereket fenyegetnek!

️