Kecskeméten újra találkozunk
Aki a háború ellen van, az velünk van. Csak a béke
️
️
Új asztalos műhely — új lehetőség Bonyhádon!
Ma délelőtt ünnepélyesen átadták a Perczel Mór Technikum és Kollégiumban az immár elkészült asztalos tanműhelyt és a megújult kollégiumi étkezdét. Ez a fejlesztés – több mint 300 m²-en – új korszakot nyit a térség faipari és szakmai oktatásában. A beruházás összköltsége 80 millió forint, amely mostantól a helyi fiatalok és a jövő szakembereinek fejlődését szolgálja.
Öröm látni, hogy amikor az intézmény, a város és az állami szereplők együttműködnek — így Dömötör Csaba, a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum kancellárja, valamint Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere — akkor valóban kézzelfogható eredmények születnek. Ez az összefogás évek óta stabil alapja a fejlődésnek.
A rendezvényen Pálmai Gergely, a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a fejlesztés egy tíz évvel ezelőtt indult folyamat része. Céljuk, hogy a fiatalok számára vonzó, modern és versenyképes szakképzési lehetőségeket teremtsenek. Mint elmondta: ma Magyarországon a technikum a legnépszerűbb oktatási forma, tízből hat nyolcadikos szakmát választ. Gratulált az intézménynek és a szakképzési centrumnak a következetes munkáért.
A kancellár, Dömötör Csaba kiemelte, hogy a 2017–2018-ban megkezdett fejlesztések mára meghozták a gyümölcsüket: elkészült az új tanműhely, az eszközpark teljes, a sportpálya pedig már az utolsó munkálatoknál tart. Hamarosan az is átadásra kerül. A jövő évben az új asztalos műhelyben felnőttek számára is terveznek képzéseket indítani.
A fiatalok pedig legyenek büszkék arra, hogy Perczelesek — hiszen egy ikonikus, történetekben gazdag, különleges környezetben tanulhatnak, közvetlenül a Perczel-kúria szomszédságában.
Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a fejlesztéshez.
Kecskeméten újra találkozunk
Aki a háború ellen van, az velünk van. Csak a béke
️
️
HELYZET/JELENTÉS
️
Felhívjuk a közlekedők figyelmét, hogy a mai napon (2025.12.04. csütörtök) a 11 sz. főút Szentendre átkelési szakaszán folyamatban lévő útépítési munkálatokkal összefüggésben az Ady…
Aki lemarad, kimarad.
MCC-s hallgatóknak beszéltem a mesterséges intelligencia hatásáról. Címszavakban a lényeg:
1.
Rohamosan fognak évszázadokig vagy évtizedekig biztosnak hitt munkahelyek eltűnni.…
👉 Fiatalok véleménye a kötelező sorkatonaságról. #fidelitas
Ez nem a mi háborúnk!
✍️ Írd alá az online petíciónkat! https://www.nemamihaborunk.hu
A Medián szerint is vesztésre áll a Tisza. Vigyázat, Magyar Péter érzékeny napot tart! Jobb messziről elkerülni. 
Politikai és pénzügyi zsarolással, az EU-s szerződéseket megkerülve, az EU egyre több hatáskört vont magához.
Jövőre a minimálbért 11%-kal, a garantált bérminimumot pedig 7%-kal emeljük.
️
A V4 több mint harminc éve bizonyítja, hogy négy nemzet, amelyet sokszor nehéz korszakok, máskor pedig közös remények formáltak, miként tud közösen építkezni.
🤝🇷🇸 Tatjana Jovic szerb elnöki tanácsadóval találkoztam, akivel a két ország kapcsolatát meghatározó legfontosabb kérdéseket tekintettük át.
👉 Magyarország következetesen kiáll az objektív és…