Tegnap olyan úton jártam, amely egyszerre szólt a kötelességről, az emlékezésről és a közösség megtartó erejéről.

Délelőtt egy figyelemreméltó kisdorogi küldöttséggel a Nemzeti Összetartozás Bizottságának ülésén vettünk részt és együtt avattuk fel Potápi Árpád János emléktábláját a Parlamentben.

De a napnak itt még nem volt vége — sőt, talán a legszebb része ezután következett.

Nier János polgármester, Tapasztó Mihály és Jakab Róbert nem csupán beszélnek a hagyományőrzés fontosságáról, hanem tesznek is érte.
Jakab Róbert és Tapasztó Mihály igazi lokálpatrióták, szívvel-lélekkel, kétkezi munkával hoztak létre egy emlékházat a nemrég elhunyt, nagybecsű írónk és költőnk,
Tamás Menyhért
(Kisdorog díszpolgára, a Nemzet Művésze, Kossuth- és József Attila-díjas alkotó; sz. 1940 Hadikfalva – † 2025) tiszteletére.

Az emlékházat saját erőből és helyi segítséggel, támogatással újították fel — csendben, alázattal, mégis hatalmas erővel.
Ezt a munkát látva újra és újra elhiszem: a magyar közösség akkor a legerősebb, amikor saját értékeit a saját kezével óvja.

A parlamenti látogatás után közösen felkerestük Mátai Györgyit, Tamás Menyhért özvegyét is abban a reményben, hogy az emlékház méltó módon gazdagodhat személyes tárgyakkal, kéziratokkal, emlékekkel — olyan értékekkel, amelyek nemcsak egy életművet mutatnak meg, hanem egy egész közösség múltját és lelki örökségét is.

Hálás vagyok, hogy tegnap részese lehettem ennek az útnak.
Köszönöm mindenkinek, aki a közösségért, az értékeink megőrzéséért és továbbadásáért dolgozik — csendben, következetesen, szeretettel.