Rendes közgyűlés, rendkívüli ügyek és döntések:
Mindenekelőtt egy bejelentés: Barlabás András, a Momentum Mozgalom közgyűlési képviselője július 15-i határidővel lemond képviselői mandátumáról. Utódjáról természetesen az őt jelölő ellenzéki szervezetek döntenek majd. Köszönöm Képviselő Úr hozzájárulását a közgyűlés eddigi munkájához, további életéhez, karrierjéhez pedig sok sikert, jó kihívásokat, örömet kívánok!

A közgyűlésnek nehéz döntéseket is meg kellett hoznia ma, mivel a nemzetközi gazdasági és energiapiaci helyzet óriási kihívásokat támaszt elénk. Néhány szemléletes példa: a Csitáry uszoda villanyszámlája tavaly 26 millió forint volt, idéntől nagyságrendileg 135 millió forint lesz. Ez ötszörös drágulás, míg a SZÉPHŐ több mint háromszoros áron, kb. 5 milliárd forint helyett több mint 17 milliárd forintért kell, hogy beszerezze a gázt a távhő és a melegvíz-szolgáltatás fenntartásához. Gyakorlatilag minden más területen és energiahordozó kapcsán is ugyanezek a nagyságrendek és trendek. A dolgunkat nehezíti, hogy a piac teljesen kiszámíthatatlan, most megbecsülni sem lehet, hogy 2023-ban, vagy akár ’24-ben milyen árak lesznek. A világpiaci folyamatokat és árakat az önkormányzat pedig nyilvánvalóan nem tudja befolyásolni.

Az nem lehet vita tárgya, hogy az önkormányzati közszolgáltatásoknak működnie kell, mindenkor. A polgárok és a város nem maradhatnak fűtés, melegvíz, szemétszállítás, ivóvízellátás, közterületi takarítás-fenntartás, közvilágítás, közösségi közlekedés nélkül, az intézményeink sem állhatnak le. Márpedig a jelenlegi helyzetnek ez a tétje, ennek megfelelően kellett döntéseket hoznunk.

Először is azt néztük meg, hol tudunk költséget csökkenteni. A kiadásaink közül számos tételt átcsoportosítunk, ami érinti az önként vállalat feladatokat, mint az önkormányzati támogatások és rendezvények. Emellett az önkormányzati intézményekhez és cégekhez mostantól csak és kizárólag városvezetői engedéllyel lehet új embert felvenni. Bizonyos halasztható fejlesztéseket, beruházásokat átütemezünk. Amely beruházások már folyamatban vannak, illetve a startvonalon állnak és visszafordításuk nem érné meg, haladhatnak.

Döntenünk kellett arról is, hogy az idén nyárra tervezett buszmenetrend-bővítés bevezetését elhalasztjuk. Ezzel komoly megtakarítást érünk el, hiszen a menetrend bővítése évente 400 millió forintba kerülne, ezt most nem tudjuk vállalni. A mentrendi bővítés szándékát azonban nem adjuk fel, félretesszük azt év végéig, amikor is látni fogjuk, milyen gazdasági helyzetben vagyunk. Ha van rá költségvetési lehetőségünk, végrehajtjuk a bővítést, bevezetjük az új járatokat. Addig is, minden marad a régiben, járatot nem törlünk, nem csökkentjük a szolgáltatás színvonalát. Az új csalai járat bevezetése azonban már most megtörténik, hiszen a Depónia kiköltözése miatt erre mindenképpen szükség van.

Fontos leszögezni, hogy mely területeken nem hajtunk végre sem költségcsökkentést, sem díjemelést az idei évben:
nem emelkednek a közétkeztetés díjai, a szociális és költségtérítéses önkormányzati lakások bérleti díja sem emelkedik, ahogy a szociális gondozás díja sem. Nem csökkentjük az Alba Regia Ösztöndíjak, az időskorúak támogatásának és a születési támogatások összegét sem és nem fogunk felszámolni díjakat a bölcsődei gondozásért.

Díjemeléseket kell azonban végrehajtanunk több területen. Augusztus 1-től emelkedni fognak a parkolási óradíjak, a közterület-használat díjai (a teraszdíjakat idén továbbra is elengedjük), a temetkezés díjai, a Hiemer-ház bérleti díjai.
Mindezeket a díjtételeket csak annyira emeltük meg, hogy legalább nullszaldósra jöjjön ki az önkormányzat, mert például a temetkezési díjak esetében, ahol évek óta nem emeltünk díjakat, nagyságrendekkel maradt el a befizetett összegek mértéke a temetkezés valós bekerülési költségeitől.
Emellett a papíralapon váltott buszjegyek és bérletek ára is növekedni fog, azonban az online, okostelefonon megváltott jegyek és bérletek árai a mostani szinten maradnak.
Ez is mutatja, hogy nem „keresni szeretnénk” a polgárainkon, hanem az eddig jóléti szándékkal fenntartott (és mostanáig fenntartható) többletkiadásainkat kívánjuk lefaragni. Aki tehát elektronikusan veszi meg a bérletét vagy a menetjegyet az a jelenlegi (és hosszú évek óta változatlan) árakon teheti azt meg augusztus 1. után is.

Ezek az intézkedések rövid távon is látható segítséget fognak hozni az alapvető közszolgáltatások biztonságos fenntartása érdekében, nagyságrendileg 500 millió forinttal leszünk „beljebb” éves szinten. Idénre további bő 5 milliárd forintot remélünk az állami támogatások rendszeréből a többletköltségeink fedezésére, tehát az óriási anyagi többletteher mindössze 10%-át kívánjuk áthárítani a fehérváriakra, és ismételten: csak az önkormányzati önköltség erejéig.

Természetesen gondolunk a hosszabb távú megoldásokra is: a közgyűlésen sürgettük a már most is több intézményben folyamatban lévő, illetve tervezett energetikai korszerűsítések gyorsítását, bővítését, a saját energiatermelésre való minél szélesebb körű átállást, akár napelemekkel, akár más technológiákkal. Most is már több ilyen beruházás van folyamatban.

Az önkormányzat – a kormányhoz hasonlóan – mindent elkövet annak érdekében, hogy a polgárok, a családok minél kevésbé érezzék saját bőrükön azt a történelmi léptékű gazdasági futótüzet, amit a közszféra már hónapok, lassan évek óta kezel és igyekszik oltani. Épp ezért helyi adót egyelőre továbbra sem vetünk ki Fehérvár polgáraira, ahogyan különadót sem vezetünk be egyelőre a vállalkozások számára. Bízom abban, hogy a piac nyugvópontra jut, magabiztosabban tudunk tervezni és marad majd gazdasági mozgásterünk, hogy folytathassuk városunk eddig megszokott ütemű fejlesztését.

️ Azért optimizmusra is van okunk, szerencsére a mostani közgyűlésen is tudtunk dönteni több fejlesztés indításáról. A kormányzati támogatásoknak köszönhetően elindulhat a közbeszerzés a Kodály iskola külső homlokzatának felújítására. Emellett számos önkormányzati intézményben indítunk el kisebb-nagyobb felújítási munkákat, melyeket továbbra is az önkormányzat finanszíroz.

Egy kedves programmal indult a ma reggel.

Minden év június közepén a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársai felkeresik a gólyák fészkeit, hogy meggyűrűzzék a fiókákat.

Így történt…

Karácsony Gergely a brüsszeli elitet széles mosollyal kiszolgálva fizettetné ki a budapestiekkel a háború árát.
Mindeközben a várost ellepi a mocsok, kritikus a hajléktalanok helyzete és dugók…

Fontos változás
a Mol-kutakon!
Mától naponta legfeljebb ötven litert lehet tankolni az üzemanyagokból hatósági áron. Kannába pedig csak piaci áron lehet tankolni.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média