Iderakom a Fidesz Védvonal közleményét.
Azért, mert van egy határ, amit az egyik országos internetes felület a kommentek moderálásnak hiányával -…
Telnek múlnak a hetek és várnék, az egész önkormányzati szektor várna kormányzati bejelentéseket érdemi, az embereket, a települések világát, az önkormányzatiságot érintő szakpolitikai elképzelésekről. Vagy legalább irányvonalakat.
Hangsúlyozom: nem feltétlenül konkrét döntéseket, nyilván nem sokszáz oldalas szakpolitikát, hiszen ahhoz 50 nap még kevés és jár a türelem minden új kormánynak. Irányok megjelölésére, szándékok kifejezésére azonban szerintem elegendőnek kellene lenni közel két hónapnak.
Tegnap adtam egy nagyobb interjút a Telexnek. Jó hosszú volt, de gyakorlatilag csak a múltra vonatkozó felvetések voltak. Nem kaptam sok és érdemi az önkormányzatok jövőjére, az új kormány tartalmi, önkormányzati politikájára reflektáló kérdéseket, pedig nyilván elsősorban ezek tartoznak rám. Nem is kaphattam azonban ilyeneket, hiszen ezeket - ha léteznek is egyáltalán - nem ismerjük.
Például: A nemzeti feladatmegosztásban hogyan gondolkodik az új kormány az önkormányzatokról? Inkább fejlesztő, vagy inkább működtető önkormányzatokat akarnak? Kívánnak-e a jövőben visszaadni feladatokat, hatósági jogköröket, kb. mikor? Milyen finanszírozási modellben gondolkodik? Inkább települési, vagy inkább területi alapú szervezésben?
Az is alapvető lenne, de sajnos arról sem tudunk, hogy ki lesz az önkormányzati államtitkár, lesz-e egyáltalán. Pedig az érdemi egyeztetések megkezdéséhez ez elengedhetetlenül szükséges volna egy jó szakember, aki napi kapcsolatban tud lenni a településvezetőkkel.
Mindezek helyett eddig a következőket kapta az önkormányzati szektor:
sejtetést előrehozott választásokról, polgármesteri cikluskorlátról, önkormányzati fizetésekről. Parlamenti odamondogatást és maffiás beszólást „óellenzéki és újellenzéki” budapesti polgármesterek kapcsán. Híreket arról, hogy kormánypárti képviselők polgármestereket fenyegettek meg nyíltan és célzottan, "vádalkura" vagy lemondásra való felszólítva őket. A kormányhoz vagy képviselőkhöz forduló településvezetők pedig, lepattintós, "oldjátok meg helyben” válaszokat kaptak.
Érdemi ügyekben nagyjából zéró információ, tisztelet a kevés kivételnek, például az új oktatás adminisztráció részéről.
A hét elején találkoztak egymással az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek vezetői. A következő néhány hétben kidolgozunk egy közös, önkormányzatokra vonatkozó, átfogó szakpolitikai javaslatcsomagot.
Úgy vélem, jó esély van rá, hogy ez legkésőbb augusztusra kész legyen, ezután pedig át szeretnénk adni a kormányzat részére kérve azt, hogy induljanak el az érdemi egyeztetések. Készen állunk a közös munkára, a szakmai partnerségre. Bízom benne, hogy erre kormányzati oldalról is lesz nyitottság, mert vannak érdemi, valóban az emberek mindennapjait érintő kérdések a települések életében.
/posztok.hu

️ Egy régi fotóval hergel a Tisza és próbálják meg lejáratni Pócs Jánost, miközben a parlamentben izomból nyomják a klímát!
️