Tudom, hogy a figyelem ma elsősorban a Fehérvár FC Kft. eladására irányult, de a mai közgyűlésen számos más fontos kérdéskörben is döntést hozott a testület:

A közgyűlés elfogadta a Volán 2025. évi beszámolóját. Örülünk annak, hogy mintegy 7%-kal emelkedett a közösségi közlekedést igénybe vevők száma. Emelkedett az értékesített felnőtt bérletek, valamint diákbérletek száma is. A célunk továbbra is az, hogy fokozatosan fejleszteni tudjuk a közösségi közlekedést. Ezen a területen is új fejlesztések valósulnak meg, várhatóan még ebben az évben (új autóbuszok érkeznek, bővül az utastájékoztatási rendszer, részben lehetővé válik a kártyás fizetés).

Tovább fejlesztjük a hétvégi fogorvosi ügyeletet. A fogorvosokkal egyeztetve több mint 16 millió forint értékben szerzünk be új fogorvosi széket és panoráma röntgent a Seregélyesi úti rendelőbe. Emellett több fejlesztéssel kapcsolatos döntés is született a tegnapi bizottsági üléseken és a mai közgyűlésen.

Döntöttünk a városi kommunikáció jelentős és költséghatékony átalakításáról. A cél, hogy a helyi hírek minél olcsóbban, minél több emberhez jussanak el. A trendek változásával a hagyományos média erre egyre inkább képtelen, emellett a közmédia küszöbön álló drasztikus átalakítása is átrendezi a Médiacentrum lehetőségeit. A költségcsökkentés mellett szeretnénk eredményeket elérni. Hogy ennek a megvalósíthatóságát felmérjük, a közgyűlés felállított egy munkacsoportot, aminek az őszig össze kell állítania a konkrét javaslatait, amiről utána tárgyal majd a közgyűlés.

️ Kiírtuk az „Úttervezések 2026” közbeszerzési csomagját az alábbi fejlesztésekkel:

A Mátyás király körút – Várkörút csomópont jelenlegi lámpás kereszteződését körforgalommá alakítjuk.

Összekötjük a Szekfű Gyula utca és Dózsa György út meglévő körforgalmait és a kerékpársávokat.

Új, biztonságos gyalogátkelőhelyeket tervezünk a Rába utca – Bébic utca, a Kelemen Béla utca – Jankovich Ferenc utca, a Kisteleki utca – Taksony utca, a Vásárhelyi út – Hargitai utca kereszteződésekbe, valamint két új helyszínre a Sarló utcában.

Újradolgozzuk a Lövölde utca – Huszár utca csomópont és a Bregyó köz felújítási terveit, hogy megfeleljenek a legújabb szabványoknak és indulhasson az engedélyeztetés.

Több meglévő autóbuszöböl áthelyezését tervezzük a helyi járatok könnyebb és biztonságosabb elérése érdekében.

Rendeztük a Kőrösi úti zártkertek eddig névtelen útjainak helyzetét. A terület névadási logikáját követve három közterület a Békény utca, a Róna utca és a Visó utca nevet kapta. Emellett, tisztelegve városunk egykori polgára előtt, a Városház teret és a Szent II. János Pál pápa teret összekötő átjárót hivatalosan is Bierbauer köznek neveztük el.

️ Érvek helyett Magyar Péternek marad az alpáriság és az üvöltözés!

Elég a letargiából! Ideje újra teret adni a gondolatoknak, a vitáknak és az érdemi párbeszédnek! A közösségünknek épp erre van szüksége.

Öröm volt látni, hogy ilyen sokan eljöttek a „Kommentár Est:…

A Tisza kormány 1200 ígéretéből eddig leginkább annyit látunk, hogy elvesz a magyar családoktól.
A kamatstop után a vidéki otthonfelújítási programot szüntették meg.
Vajon mi lesz a következő

Ma az Európai Parlament Házbizottságának ülésén a Patrióták kezdeményezték, hogy az Európai Parlament tűzze napirendjére a Tisza-kormány demokratikus alapelveket súlyosan sértő intézkedéseit. A…

A Fidesz Frakció Podcast a héten ismét jelentkezik

Máthé Zsuzsa, országgyűlési képviselővel Ozsváth Kálmán beszélget.

Tartsatok velünk!

Csütörtök 18:00 órakor a Józan ész és a Fidesz-frakció YouTube-…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média