Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!
Kakha Kaladze, a Milan sztárja ma már Tbiliszi főpolgármestere, egy igazi patrióta, szuverenista, békepárti vezető.
Örömmel köszönthettem városunkban a Megyei Jogú Városok Szövetségének kibővített Választmányára érkező polgármester kollégáimat.
Fontosnak tartom, hogy a városaink működését és fejlesztését érintő legsürgetőbb kérdésekről pártállástól függetlenül, szakmai alapok mentén, közösen tudjunk egyeztetni, különösen a költségvetési tervezés időszakában.
A konzultáció során közösen gondoltuk át a 25 megyei jogú város kötelező, illetve önként vállalt önkormányzati feladatainak megjelenését a szabályozásban, különös tekintettel az érintett városok speciális helyzetére a térségi feladatellátásban.
A feladatellátás azonban szorosan összefügg az önkormányzati finanszírozás rendszerével, attól nem elválasztható. Megerősítettük a javaslatunkat a kormányzati irányába a szolidaritási hozzájárulás átalakítására, annak egyszerűbbé tételére, valamint jelentős csökkentésére.
Köszönöm polgármester kollégáimnak a konstruktív együttműködést, hiszen csak így, a helyi viszonyok sokszínűségét figyelembe véve tudunk olyan egységes szakmai javaslatokat letenni a kormányzat asztalára, amelyek minden megyei jogú város számára kedvező választ kínálnak az előttünk álló napi kihívásokra.
Ritkán jár kétszeres BL-győztes a Külügyminisztériumban!
Kakha Kaladze, a Milan sztárja ma már Tbiliszi főpolgármestere, egy igazi patrióta, szuverenista, békepárti vezető.
Európa legolcsóbb rezsiköltségét fönn tudjuk tartani.
Az oroszok nem szórakoznak, és nem is fognak! Béke kell!
A Tisza Párt kiszivárgott adóemelési csomagja miatt meghosszabbítottuk: egy héttel tovább tart a Nemzeti Konzultáció
️
Nincs több kérdés: napvilágot látott a teljes, 662 oldalas gazdasági tervezetük — és minden oldal arról szól, hogyan vennének el többet az emberektől
️
A dokumentum főbb pontjai:
👉 22–33%-os új SZJA-…
Ki is állja a számlát?!
Dömötör Csaba mutatja
✍️ Írd alá Te is: mondjunk NEMET közösen a brüsszeli háborús tervekre
️
Erősítsük meg a jóakaratú magyar emberek békepárti álláspontját, erősítsük meg Orbán Viktor békepárti fellépésének a súlyát!
Lesz-e olcsó energia? Lezárulhat-e végre a háború?
Ilyen kérdésekre kerestük a választ a Patrióta Országjárás első állomásán.
Aki még nem látta az egri beszélgetést, a hozzászólások között találja a…
Ma Budapestre látogatott Piotr Serafin, az Európai Bizottság költségvetési biztosa. Az ő portfóliójába tartozik az unió következő hét éves pénzügyi keretrendszerének előkészítése.
Egyszerű üzenetet…
Az amerikai látogatásom mérlege: Magyarország és az Egyesült Államok között soha nem volt ilyen erős szövetség mint napjainkban