A bukott parizeres – alias Jakab Péter – helyi embere, Berta Krisztián a legutóbbi közgyűlésen előrukkolt egy fejlesztési listával. Bizonyára a szereplési vágy hajtotta, mert nem írásban terjesztette elő a lajstromot, hanem szóban ismertette a 21 tételt.

Úgy tűnik, a jobbikos ficsúr gyorsan felejt. Reméljük, nem sértődik meg, ha felfrissítjük egy kicsit a memóriáját.

2021 nyarán (!) Nagykanizsa 588 millió forintos támogatást kapott a kormányzattól. Ebből a jelentős összegből városszerte szám szerint 23 fejlesztést tudott volna megvalósítani az önkormányzat. A feltételes mód nem véletlen! Az ÉVE-frakció tagjai – köztük Berta Krisztián – ugyanis minden eszközt bevetettek, hogy késleltessék a projektlistán szereplő beruházásokat.

Gratulálunk, sikerrel jártak! Olyannyira, hogy a „nyolcaknak” köszönhetően a mai napig egy kapavágás sem történt. A kormányzattól kapott 588 millió forint pedig köszöni, jól van!

Értetlenül csóváljuk a fejünket… Vajon a korábbi projektlista „elkaszálása” és az 588 millió forint el nem költése után miért kellett előállni egy újabb listával? Talán Berta Krisztián szereti hallani a saját hangját, vagy monológjával az ÉVE-frakció alkalmatlanságáról akarta elterelni a figyelmet?!

Tisztelt ÉVE-frakció! Ideje lenne abbahagyni a bohóckodást, és végre tenni is valamit Nagykanizsáért!

️Van egy alapvető különbség a jobboldali és a baloldali válságkezelés között: mi tudjuk, hogy a megszorítások politikája sosem működik!
A magyar baloldalnak a vérében van a megszorítás: tizenötször…

Mégis mit képzel magáról a Ryanair igazgatója? Hogyan engedheti meg magának a cégóriás vezetője, hogy ilyen stílusban beszéljen bárkiről?
A legtalálóbb választ épp egy liberális újságíró fogalmazta…

Itt a példa a magyarok nagyszerű teljesítményére:
az ENSZ Közgyűlésének magyar elnöke lesz, Kőrösi Csaba személyében;
világbajnoki címet szerzett Milák Kristóf magyar úszó;
az Európai Szabadalmi…

Költségvetési fűnyíró helyett támogatások. Ez a fő különbség a bal- és jobboldali válságkezelés között.

Nézzétek meg a teljes videót a YouTube csatornámon: https://youtu.be/y1vACEhcVco

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média