Aki olyan széles jogosítványokkal rendelkező szervet, olyan kevés működési garanciával akar létrehozni, mint a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal esetében teszi ezt a Tisza-kormány, az az…
Újabb kézzelfogható eredmény!
Ortaházán a Magyar Falu Programból valósult meg egy fontos fejlesztés.
Örülök, hogy én is hozzájárulhattam ennek a fejlesztésnek a megvalósulásához. Az ilyen pillanatokért érdemes dolgozni. Ezt a videót ajánlom azoknak is, akik szerint nem tettem semmit a vidékért.
Közben pedig a TISZA frissen kinevezett helyettes államtitkára, Bart István arról beszélt, hogy túl sok pénz jutott a falvakra.
Remélem, nem ez a helyettes államtitkár fogja meghatározni a magyar falvak jövőjét.
/posztok.hu
️ Úgy látszik, a bántalmazó kapcsolat nemcsak otthon, hanem párton belül is létezhet: egyik nap még alázás, másnap már óriási szeretet!

️Minden, amit a felszólalásomban állítottam, az igaz volt.