Felemelő megemlékezésen vettünk részt a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Nagykanizsán.

Trianon fájdalmas veszteség, de egyben emlékeztet arra is, hogy a magyar nemzetet nem lehetett szétszakítani, derékba törni, eltiporni. Ma is összeköt bennünket a közös nyelv, kultúra és haza szeretete.

Köszönet a Polgári Dél-Zaláért Alapítványnak a szervezésért!

Fotó: Gergely Szilárd

“A köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítása alkotmányos válsághelyzetet idézhet elő, egyben alapvető alkotmányos elvek sérelmével fenyeget.”…

️ Sulyok Tamás bejelentette: az Európai Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja az ügyét!

Az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testületének munkatársai…

Nemzeti Összetartozás Napja Bábonymegyeren

Ma, a trianoni békediktátum évfordulóján emlékezünk a múlt fájdalmaira, de egyben erőt merítünk abból az összetartozásból, amely száz év múltán is összeköti…

Nem ok nélkül volt kordon a Karmelitánál, felelőtlenség volt a tiszás színjáték kordonbontással

106 év után is: ÖSSZETARTOZUNK

️ A nemzeti összetartozás napja arra biztat bennünket, hogy ne a szétszakítottságot és a nehézségeket szemléljük, hanem sokkal inkább azt, ami összeköt bennünket.

Közös…

Tessék mondani: emberek épségének veszélyeztetése az már az “emberséges Magyarország”, vagy arra még várni kell?

Történt ugyanis, hogy a facebook-kormányzás keretében Magyar Péter és minisztertársai…

A Velencei Bizottság sürgős eljárás keretében vizsgálja a köztársasági elnök és más független alkotmányos szervek vezetőinek tervezett elmozdítását.

Tartson ki, Elnök Úr!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média