Szakcsi Jr Trio lemezbemutató koncert a BMC Opus Jazz Clubban

A jazz a zenekultúra épp oly szerves része, mint a komolyzene vagy a könnyebb zenei műfajok.

A magyar zenei hagyomány, így a jazz is, erőteljesen épül a magyar és a világ más népeinek népzenei alapjaira.

A Magyar Honvédség egy nagy család, amelynek fontos tagjai nyugállományú katonáink.

Az obsitos találkozón a haderőfejlesztés aktualitásairól és toborzókampányunk eddigi eredményeiről is tájékoztattam…

☝️Június 9-én van esély a fordulatra, de az esélyt be kell váltani.
👉Küldjünk józan és békepárti képviselőket Brüsszelbe, akik azért fognak dolgozni, hogy az európai embereknek, köztük a magyaroknak…

️Meghosszabították a jelentkezési időt.

️ÁPRILIS 15!

Eddig lehet jelentkeznie minden a Vándor Viadal feladataira, kihívásaira vágyó osztályközösségeknek, diákoknak!

Legyen ott országosan minél több…

Kukoricaföldből nőtt ki az Európában és a világon is egyedülálló zalaegerszegi tesztpálya. A ZalaZone bekerült a világ innovatív vérkeringésébe. Mára olyan cégek partnereként működik, mint a Bosch, a…

Budapest nem mindig állt a csőd szélén: a jobboldali vezetés után, 2019-ben több, mint 200 milliárd forint tartalékkal adtuk át a fővárost.

Karácsony felelőtlen gazdálkodást folytat. A Városháza pedig…

A Széchenyi Terv Plusz programban országosan megvalósuló 2️⃣0️⃣ milliárd forintos beruházás nemcsak a kényelmesebb hozzáférést biztosítja az emberek számára, hanem növeli az energiatudatosságot is.…

A mi politikai közösségünk a legsikeresebb és legerősebb egész Európában. A sikereinket nem ajándékba kaptuk, megdolgoztunk értük, de messze nem vagyunk az út végén.

Közös eredményeinket most is meg…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média