


Óriási siker a 2024. évi felvételi, közel 121 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményeinkbe.
A kormány számára különösen fontosak az egyetemet végző fiatalok, hiszen a nem is olyan távoli jövőben ők lesznek a magyar közösség vezetői Magyarországon és a Kárpát-medencében.
A tudásvágy mindenkiben él, nagy öröm, hogy kétszeresére nőtt a vidéki egyetemekre jelentkezők száma, a felvételizők 49 százaléka vidéki egyetemeinkre jelentkezett. Ennél is ígéretesebb, hogy a pedagógusképzésre jelentkezők száma a 2022-es évhez képest kétszeresére, 18 ezer főre növekedett.
Sok sikert kívánok minden tudásra vágyó fiatalnak és családjaiknak! 



Hivatalos: június 9-re tűzte ki a választásokat az államfő. Ott leszünk! 
Hivatalos: Sulyok Tamás köztársasági elnök június 9-re írta ki az európai parlamenti és az önkormányzati választások időpontját. Legyünk ott minél többen! 
️Az Uniónak végre az európai emberek biztonságát és életét valóban érintő kérdésekkel foglalkoznia.
Rendezni kell a mezőgazdaság helyzetét, meg kell erősíteni az európai védelmi ipart, meg kell…
Mindent elkövetünk azért, hogy a gyermekotthonban élőket jobban meg tudjuk védeni. Szigorítunk a felügyeleten, a jogszabályokon, és az összes intézmény átvizsgálására sor kerül. A pedofiloknak nem jár…
Elvennék a pénzt és a szavazati jogot
️
A főszerepben Cseh Katalin.
Újabb baloldali támadás Magyarország ellen.
Újrónafőn eldördült a startpisztoly
A szél és a hideg időjárás ellenére elkezdődött a tavaszi Településfásítási Program, amely részeként ezúttal csaknem 550 település gazdagodhat összesen 10 ezer…
Mi a szuverenitás, és ki a szuverén?
Chris DeMuth, a National Conservatism Conference elnöke tűpontos választ ad a kérdésre:
,,A szuverenitás nem annyi, hogy kitűzöd a zászlót a földre, és azt mondod,…

️Safe Haven: Magyarország ott van a világ legbiztonságosabb országai között!
FRISS: június 9-én szavazhatunk az önkormányzati és az európai parlamenti képviselőkre.