Navracsics Tibor: Azt keressük, ami összeköt bennünket, ne pedig azt, ami elválaszt!
Patonyi László tanár úrra, a Szent István Technikum egykori igazgatóhelyettesére és a Szent István Sportegyesület Labdarúgó szakosztályának alapítójára emlékeztünk az intézmény jelenlegi tanulóival, tanáraival és öregdiákjaival.
Patonyi László példakép volt. Lenyűgözött minket álhatatossága és elhivatottsága, amellyel annyi fiatalt motivált és segített tanári pályafutása során.
Odaadóan képezte a sportolni vágyó fiatalokat testileg, de a szellemet, jobban mondva magát a lelkünket is kezelte.
Patonyi László már 20 éve nincs köztünk, de mi, egykori diákjai mindig emlékezni fogunk a Főnökre!
Navracsics Tibor: Azt keressük, ami összeköt bennünket, ne pedig azt, ami elválaszt!
Határ, ami összeköt 
🤝 Köszönöm szépen!
Ennél nagyobb megtiszteltetéssel nem indulhatott volna a 2024-es esztendő.
Szerencsések azok a családok és vállalkozók, akiknek olyan polgármestere van, mint Szarka Tamás Felsőzsolcán.
🤝 Köszönöm a meghívást polgármester úrnak és Csöbör Katalinországgyűlési képviselő…
Alakítói vagyunk sorsunknak, nem elszenvedői!
Hőseink áldozata sosem volt hiábavaló. Győzelmeikből és hibáikból is tanulnunk kell.
Tisztelettel emlékezünk a Don-kanyar hőseire minden évben, emlékeztetve…
A magyar olyan nemzet, amely se ura, se alattvalója, se eltartója, se eltartottja nem akar lenni más népeknek.
- Orbán Viktor -
Micsoda meccs
️ Ötméteresek után EB-ELŐDÖNTŐS a magyar férfi vízilabda-válogatott
️
👏👏👏 Bravó! Bravó! Bravó! Bravó! Bravó! Bravó! Bravó! Bravó! 


A Gazdálkodási Napló elektronikus feltöltésének határidejét két héttel, február 15-ig meghosszabbítjuk. A jövő hét közepére elkészül a biztonságos benyújtást segítő informatikai rendszerfrissítés!
Orchideafarm a magyar-szlovén határtól 12 km-re Dobronak (Dobrovnik), településen . Roman Ferencak úr 20 évvel ezelőtt alapította a ma már 40000 négyzetméteren működő kertészetet. lepkeorchideákat (…
Hisztérikus reakciókkal állnak elő, ha arról van szó, hogy Orbán Viktor elnökölje az Európai Tanács üléseit.