Egykori SZDSZ-közeli kreatív szakember, valamint a korábban az amerikai demokraták által támogatott Partizán egyes munkatársainak szervezésében hangolják az

Egykori SZDSZ-közeli kreatív szakember, valamint a korábban az amerikai demokraták által támogatott Partizán egyes munkatársainak szervezésében hangolják az egyetemi hallgatókat egy kormányellenes akciósorozatra.

Orbán Viktor 2022. október 11-én a német Cicero havilap vezetőjével beszélgetett Berlinben és szó szerint ezt mondta: „a tűzszünetnek nem Ukrajna és Oroszország között kell létrejönnie, hanem Amerika…

️A háború kitörése utáni hónapokban nagy visszhangot váltott ki, amikor Ruszin-Szendi Romulusz Ukrajnába utazott, ahol az akkori beszámolók szerint egy hosszabb körutat is tett. Találkozott Valerij…

A béketárgyalások közeledése javítja a magyar gazdaság kilátásait.

👉 A gáz tőzsdei ára egy hét alatt több, mint 15 százalékkal csökkent.
👉 A forint mind az euróval, mind a dollárral szemben az…

A béke ellenségei. A birodalmi média az utolsó pillanatig harcra buzdít!

Hihetetlen, de a Birodalmi sajtó az utolsó pillanatig harcol, illetve harcoltatna. Ha ezeken, no meg a szponzorukon múlna már…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média