️Közlemény

A mai napon egy olyan - az EU-ban és Magyarországon is - súlyosan jogsértő lépésre ragadtatta magát Dávid Pressman és a leköszönő amerikai külügyi vezetés, amely nyomán személy szerint az érintett miniszternek azt javasolnám, hogy minimálisan is több százezer dollárnak megfelelő összegre perelje be a távozó amerikai nagykövetet az illetékes bírói fórum előtt.

Mind a nemzetközi, mind a hazai szabályok szerint jogsértő, a legtöbb esetben büntetendő is azoknak az adatokat az engedély nélküli nyilvánosságra hozatala, amelyek most a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter kapcsán Pressmanék döntése nyomán napvilágra kerültek.

A csalódottság és elkeseredés táplálta politikai tartalmú és irányultságú döntés - a személyes adatok kezelésével összefüggő aggályok mellett - nyilvánvalóan sérti a hazai és nemzetközi alkotmányos alapelveket, továbbá szembe megy a tárgyilagos bizonyítás alapvető követelményeivel is, amely szerint büntetőjogi jellegű jogkövetkezmények kiszabásának lehetősége esetén az eljáró szerveknek (bíróságoknak) pártatlanul és kizárólag a bizonyítékokra támaszkodva kell döntést hoznia.

A személyes adatok nyilvánosságra hozatalához az érintett hozzájárulására van szükség, amelynek az általános adatvédelmi rendelet szerinti definíció szerint megfelelő tájékoztatáson kell alapulnia, önkéntesnek kell lennie és az érintett akaratának konkrét, egyértelmű, nyilatkozat vagy megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján történő kinyilvánításának kell lennie.

Az uniós GDPR rendelet deklarálja, hogy a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelme alapvető jog. Az Európai Unió Alapjogi Chartája (Charta) 8. cikkének (1) bekezdése és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 16. cikkének (1) bekezdése rögzíti, hogy mindenkinek joga van a rá vonatkozó személyes adatok védelméhez.

Továbbá a természetes személyek személyes adataik kezelésével összefüggő védelméhez kapcsolódó elvek és szabályok a természetes személyek állampolgárságától és lakóhelyétől függetlenül tiszteletben tartják e természetes személyek alapvető jogait és szabadságait, különösen, ami a személyes adataik védelméhez való jogukat illeti. Ez nélkülözhetetlen feltétele a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség megteremtésének.

Mindezek alapján kijelenthető, hogy Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának illetékes szerve az általános adatvédelmi rendelet alapelveit és a 6. cikk (1) bekezdését megsértve, jogalap nélkül hozta nyilvánosságra az érintett személy személyes adatait.

Ifj. Lomnici Zoltán

Nyugodjon békében Jean-Marie Le Pen!

96 évesen, szerettei körében hunyt el a francia Nemzeti Front alapítója, aki elsők közt kezdett el harcolni Európáért,
az illegális migráció ellen.

Pressman hazamegy. Biden pedig nyugdíjba.
Remélem, hazánk piszkálása helyett mással fognak foglalkozni. Mondjuk megbeszélni, miért adott Biden kegyelmet a saját, elítélt fiának!

Joe Biden felmentette a saját elítélt fiát. Na az volt a demokrácia csúcsa.

Bezzeg ha hazánkat kell támadni, magyar politikusokat szankcionálni, akkor a Biden-Pressman-féle bagázs szuperül muzsikál.…

Tíz kicsi papírkonstruktőr, azaz a kaposvári Petőfi Sándor Központi Óvoda gépjárműfecskendő-origami-szakcsoportja. Az ovisok a téli szünetben komplett autóparkot miniatürizáltak össze, a szülők…

A távozó amerikai nagykövet két dolgot egész biztosan nem tud:

- erősíteni a magyar-amerikai kapcsolatokat
- méltósággal búcsúzni a demokraták veresége után.

A ma bejelentett döntését sokféle jelzővel…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média