☝️Most pedig Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök tette a helyére Petikét! SAKK-MATT!
“Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek
Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök…
️ A hír egy komoly névtelen e-mailben érkezett, éppen úgy, mint Pelikán József gátőr ellen, amikor illegális disznóvágást követett el. Az is egy komoly, géppel írt névtelen feljelentés volt.
☝️Most pedig Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök tette a helyére Petikét! SAKK-MATT!
“Mindent a maga helyén – válasz Magyar Péternek
Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök…
👉 Orbán Viktor: amit Magyarország az elnökség fél éve alatt tett, az messze több, mint ami a súlyánál fogva elvárható volt tőle.
Meg fogjuk védeni, ami a mienk.
Meg fogjuk védeni azt, ami Magyarországé.
Nyolcvan éve hurcolták malenkij robotra a vállaji és a többi szatmári svábokat.
Áldozatuk, szenvedésük egyben figyelmeztetés is, hiszen a történelem sokszor ismétli önmagát, ezért emlékezzünk, hogy…
Orbán Viktor:
Új idők jönnek. Magyarország a béke korszakának nyertese lesz.
Köztársásági elnök úr válaszolt Pszicho Petinek, de ezt nem teszi zsebre
Ausztriában voltam ismét! Becsaptatok libsik ismét!