Már tizenegyedik hónapja emelkedik töretlenül a fizetések reálértéke, ami mellett a foglalkoztatottság is folyamatosan bővül. 2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben egy átlagos magyar munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza – így komment....

2010-hez képest 1 millióval dolgoznak többen, miközben egy átlagos magyar munkavállaló több mint háromszor magasabb fizetést vihet haza

A mai megbeszélésen részt vesznek Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia képviselői is a jogállamisági párbeszéd keretében.

Nem róluk fogunk beszélgetni, hanem velük fogunk beszélgetni, amit…

Obianuju EKEOCHA író, előadó, orvosbiológus előadásában kiemelte: Afrikában erős a meggyőződés, hogyha valaki születésétől kezdve férfi, akkor ő férfi, ha nő, akkor nő. Nyugaton azonban globális…

️ Az MKÖ az idei évben is várja október 15-ig a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését az mkoprogram.hu-n keresztül.

A 10 hónapos programba felvett 60…

Ülésezett az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa.

A megbeszélés egyik legfontosabb témája a helyi önkormányzati rendszer és a közszolgáltatásokat érintő stratégia volt.

Köszönettel tartozom…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média