Jelenlegi képviselőinek több mint felét elveszítheti Macron a nemzetgyűlésben. Nem csupán Franciaország számára lesz jelentős az előre hozott választás, amelynek első fordulójára június 30-án kerül sor. Az ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja, ráadásul atom...

Jelenlegi képviselőinek több mint felét elveszítheti Macron a nemzetgyűlésben.

88 éves korában elhunyt Donald Sutherland, a “Piszkos tizenkettő” tagja, a “Kelly hősei” c. film “csodabogara.”

Nekem az ilyen emberek jelentik a színművészt, olyan magyarokkal mint pl. Sinkovits Imre…

R.I.P. Donald Southerland (Haweye Pierce). Kevés filmet szeretek.annyira és néztem kopottá VHS-en, mint az 1970-ben forgatott M.A.S.H.-t. Sokban hozzájárult, hogy a katonai pályát választottam.

Gondolom, nem köztudott, hogy vadnyugati látványcirkuszával Buffalo Bill 1906-ban Szentesen is járt. Igen, Szentesen.... Egészen pontosan július 3-án.

Egyébként magyar országos turnét szerveztek neki,…

A kampány utáni első elnökségi ülés:

sátoraljaújhelyi csoportalapítás elnökségi jóváhagyása,
a választási eredmények, sikerek és tapasztalatok értékelése,
Szabadegyetem: utolsó simítások!

#fidelitas

Az ukrajnai háború két és fél éve szörnyű humanitárius katasztrófát okoz. Itt az ideje véget vetni neki. Mielőbbi tűzszünet és tárgyalások kellenek!

- Szijjártó Péter -

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média