A nagyon sokszínű londoniak elégedettek Sadiq Khannal, újraválasztását a főpolgármesterünk sem hagyta szó nélkül. A legnagyobb brit ellenzéki erőt, a Munkáspártot képviselő Sadiq Khan harmadszor nyerte el a tisztséget: először 2016-ban, majd 2021-ben is a 9 milliós London polg...

️ 😵‍ A nagyon sokszínű londoniak elégedettek Sadiq Khannal, újraválasztását a főpolgármesterünk sem hagyta szó nélkül.

🤱👨‍👩‍👦👨‍ Derűs, boldog anyáknapját minden édesanyának!

A Magyarországon élő 3,1 millió édesanya 16%-a, több, mint félmillió budapesti lakos a 2022-es népszámlálás adatai szerint.
41%-nak egy…

Anyák napján az édesanyánkat köszöntjük egy csokor virággal.
Nem tüncikézünk.
Persze egy olyan ember ezt nem érti, aki úgy bánt a gyermekei anyjával, ahogy…

ISTEN ÉLTESSE AZ ÉDESANYÁKAT!!! ❤️
Azokat, akik velünk vannak, és azokat a drága édesanyákat is, akik már odaföntről vigyázzák lépteinket… ❤️

Maradjunk annyiban, hogy ezt a kis senkit, aki bele provokálta a feleségét és három gyerekének az anyját egy beszélgetésbe, majd felvette azt, hogy azzal zsarolja, végül, amikor már semmi hasznot nem…

Anyák napján az emberek az édesanyjukat köszöntik egy csokor virággal, ezzel fejezik ki az édesanyjuk iránti tiszteletet. Erre való ez a nap, és nem pedig tüntetésre.

Persze egyáltalán nem meglepő,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média