A magyar miniszter nemcsak a romániai magyarok képviselőivel, de számos uniós állam- és kormányfővel is egyeztetett a szomszédos országban. Orbán Viktor szerdán délután Bukarestben megbeszélést folytatott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével, majd a...

️🤝 A magyar miniszter nemcsak a romániai magyarok képviselőivel, de számos uniós állam- és kormányfővel is egyeztetett a szomszédos országban.

☝️"A dolláron hizlalt, washingtoni sorvezetőt makogó, olimpiát gyilkoló, brüsszeli szankciókért esdeklő gyászhuszáraink nemhogy nem szégyellik – egyenesen büszkék árulásaikra. S árulásaikat érdemként…

Steiner Attila: A kormány célja, hogy minél szélesebb körű legyen a zöldenergia felhasználása, ami Magyarország energiaszuverenitását erősítheti.

Magyar Péter akkora libernyák, hogy Demszky-plakátok voltak az ágya felett gyerekkorában!
Így már mindent értünk!

Ha valaki még ebből sem érti meg, hogy mi folyik az Ukrajnai háború mögött az vagy vak, vagy direkt nem látja a lényeget.
👍 Megosztani szabad! #vekkerur

Felháborító!
A sportolók olimpiai felkészülésére kapott pénzt Borkai kampánycélokra költi! Azok a régi beidegződések...
Valóban Ő lenne a példakép?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média