2024 reményteljes év lesz.
Azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen, nem azért, hogy megvédjük, amink van, mint ahogy ezt 2023-ban tennünk kellett.
Magyarország rendkívül egyedülálló helyzetben van, hiszen teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent.
2024 reményteljes év lesz.
Azért fogunk dolgozni, hogy jobb legyen, nem azért, hogy megvédjük, amink van, mint ahogy ezt 2023-ban tennünk kellett.
A Bátrak Ligája Fótra érkezett!
Gratulálok a díjazottaknak.
A nyugdíjakat mindenképpen 6%-kal emeljük, akkor is, ha kiderül, hogy csak 5% az infláció.
Pontos elszámolás, hosszú barátság.
Már megígértük a 6%-ot. Ez mellett kitartunk, akkor is, ha az csak 5% lesz…
Kinek cappuccino, kinek forró csoki.
Tegnap Kunszentmárton, Mezőtúr és Tiszaföldvár vezetőivel és lakóival terveztünk közösen. A megrendelést felvettem.
1800-ban ezen a napon született Vörösmarty Mihály magyar költő, író ️
Új óvoda épül Geszteréden a katolikus egyház országos óvodaprogramjának keretében.
A kormány számára fontos ez a közösség.
A vidéken és a kistelepüléseken élőket korábban lebecsülték, de a mostani…
Marek Kuchciński jókívánságait hozták lengyel vendégeink, a Kárpátok Európája Népfőiskola vezetői, munkatársai.
Szenthe Anna, a Diaszpóra Tanács Kanadai Elnöke, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács elnöke volt tegnap a vendégem, akivel a kandadai magyarságot érintő aktuális ügyekről egyeztettünk. Köszönöm a…
Van zsákunkban minden jó, Ibolya Csenge videó...
Nézd végig is írd le a véleményed! Köszönjük!
Van zsákodban minden jó…
️Itt van a December és mi már teljes…