Csóti György nemzetpolitikai szakértő és Dr. Varga István ügyvéd mintegy kilencszáz aláírással ellátott, az ENSZ kisebbségvédelmi fórumaihoz írt nyílt levelében kérik, hogy vessenek be minden rendelkezésére álló eszközt az Ukrajnában kisebbségi sorsban élő őshonos nemze...

Csóti György nemzetpolitikai szakértő és Dr. Varga István ügyvéd mintegy kilencszáz aláírással ellátott, az ENSZ kisebbségvédelmi fórumaihoz írt nyílt levelében kérik, hogy vessenek be minden rendelkezésére álló eszközt az Ukrajnában kisebbségi sorsban élő őshonos nemzeti közösségek védelmében, állítsák meg a kárpátaljai magyarok ellen hosszú évek óta folyó kíméletlen és sokrétű hadjáratot, mely már kezdi kimeríteni a vértelen népirtás fogalmát.

Öt pontban egyetlen gondolat: csak a DK, csak Gyurcsány!

És a többi ellenzéki párt nem tiltakozik.
Egy brancs maguk mind, ne is tagadják!☝️

Teljesen világos, ahogy az elmúlt 12 évben, úgy a következő…

Orbán Viktor már Brüsszelben!
Nagy csata várható a következő két napban.
A brüsszeli bürokraták még több Európát romba döntő szankciót akarnak.
A magyar kormány ezzel szemben a magyar emberek érdekét…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média