Semmit rólunk, nélkülünk!

Csizmadia László írása

A magyar lakosság komolyan gondolja ezt az igényt. Legutoljára az országgyűlési választásokon világosan üzente, hogy csak velünk. Hiba lenne azt feltételezni, hogy a többség véleményformálása pusztán pártszimpátiából ered. Állítom, hogy ez is szerepet játszik, mikor a szavazatokról döntünk, de a fő szempont az életminőség érzetéből fakad. Ha ez így van, akkor a kormányzati munka minőségének megítélése játssza a döntő szerepet. Ez így helyes!
Azt sem vitatom, hogy a demokrácia egyik lényeges eleme a létező pártpluralizmus. Azonban egyes pártok ideológiai szerepvállalása elsősorban a megkülönböztetést szolgálja, miközben mezük alatt a hatalom megszerzésében érdekeltek. Az országlás birtoklása után dől el, hogy mire képesek, szakmai felkészültségük, erkölcsi értékeik megfelelnek-e ígéreteik realizálására, a bizalmat adó többség igényeinek kiszolgálására.
Ez a többség naponta észleli a jó vagy rossz kormányzás tevőleges cselekvéseit. Nemcsak azt mondja, hogy nélkülünk semmit, de azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy csak velünk, a polgárok többségével lehet és kell döntéseket hozni, mert így várható el a végrehajtás össztársadalmi érdekű megvalósítása.
A polgárok éleslátása sorskérdéseik alakításához nélkülözhetetlen. Bölcsen jár el az a kormány, amely regnálása alatt folyamatosan kikéri az emberek véleményét és ahhoz igazodik. Itt keresendő a hosszú távú hatalombirtoklás és egyes pártok vezetőszerepének titka: hűség a bizalmat szavazó polgári többséghez.
A folyton változó világgazdaság történései azonnali reakciókat követelnek. Ilyenkor a jó kormányzás, küldetéséből fakadóan, követi választói érdekeit. Ha rosszul tenné dolgát, előtérbe helyezné hatalmi helyzetének megtartását. Úgy járna el, mint a hataloméhesek, tenné ezt mindenáron. Ők felélik az éléskamra készleteit, elképzelt szebb jövőjük érdekében idegenek előtt kinyitják az ajtót, lakomára invitálva őket.
A CÖF-CÖKA szellemi honvédői európai és magyar vonatkozásban is szembesülnek ezzel az átkos jelenséggel. Újkori gyarmatosítók és szolgálatukba szegődő hazaárulók munkálkodnak az európai civilizáció megsemmisítéséért. Igaz, most az agressziót Oroszország kezdte, a helyzet kiprovokálásáért azonban az USA és az EU vezetése is jócskán hozzájárult. Elmulasztottuk a prevenciós lépéseket, elhanyagoltuk a béke megőrzését. Trianon figyelmeztet: a nemzetiségek eltüntetésére törekvők, akik közül sokan a két világháború nyerteseihez tartoztak, megéheztek és álmaik birodalmának rabjaivá váltak.
Európa teli éléskamra, és a két nép egymást pusztító háborújának eredménye az USA gazdasági érdekű globalizációjának kialakítása. Ennek legolcsóbb megvalósítása a proxy háború. A NATO vezetése kiváló szakemberekből áll, ugyanakkor az EU kótyagos megélhetési, kontraszelektált politikusai rozsdásodó garnitúrának számítanak. Mi mással magyarázható, hogy sakktáblát nyújtottunk a háborúhoz, és értelmetlen szankciókkal egyre gyengébbé tesszük Uniónk gazdaságát. Közel az idő, amikor nemzeti vállalataink csődjei terülj-terülj asztalkát nyújtanak a multik privatizációs szándékainak.
Állj és ne tovább! Kétségeink sem lehetnek afelől, hogy egy kelet-nyugati összecsapás Európa területén államaink lakosságát végzetesen érintené. Magyarországot tekintve nem feledjük, hogy a magyar őslakosságú Kárpátalja az odainduló ukrán családok menedékhelye, kormányunk bölcs döntésének eredményeként a háborúzó felek tűzmentes övezete.
Itthon Gyurcsányék úgy viselkednek, mint a vörös iszap. Előidézik a katasztrófát, majd megnehezítik a kormány munkáját, amely mindannyiunk érdekében a gazdaság eredményeinek fenntartására törekszik. Reggel, éjjel meg este az Európai Parlamentben és bizottságában eláni erővel törekszenek a magyar embereknek járó pénzek visszatartatására. Úgy tűnik, kevésnek bizonyultak az Amerikából érkező dollármilliárdok. Folyamatos tevékenységüket, amely a haza előre kiárusítását jelentette, most a kommunista uszítás megörökölt és megtanult módszereinek alkalmazásával folytatják. A magatehetetlen ellenzéki pártocskák begubóznak a DK-ba.
Már látható, hogy eljön az az idő, amikor az újjáalakuló Európai Unió rájön arra, hogy romlott, lejárt szavatosságú konzerveket nem érdemes a spájzban tartani, mert csak helyet foglalnak és senkinek sem kellenek.
A nemzetek Európa Uniója nem lehet fejnehéz. Attól lesz erős, hogy népeinek véleményét meghallgatja, és törekszik a belső és külső békesség kovászaként működni.
Csizmadia László

A Novo Seló-i táborba látogatott a KFOR parancsnoka 🪖

Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagy, a KFOR misszió parancsnoka látogatta meg a Novo Seló-i táborban állomásozó MH KFOR Harcászati Tartalék…

Sisakok nyomában II. rész 🕵️

Egészen az 1800-as évek elejéig kellett várni az első, tűzoltók számára készített sisakokra. 🧑‍

De azt, hogy milyen anyagból készültek, volt-e rajtuk díszítés, és miért…

Összevont poszt

Hogyan alakul Joe Biden háborúval és szankciókkal kapcsolatos politikája?

Mit várhatunk Amerikától a félidős választások után?
Mi Európa érdeke az új helyzetben?

A videóból kiderül.

Mit várhatunk Amerikától a félidős választások után!

Nézzék meg ezt a videót!

Hogyan alakul Joe Biden háborúval és szankciókkal kapcsolatos politikája?

Mit…

A 2015-ös migrációs válságnál rasszizmussal, most pedig oroszpártisággal vádolja a globális baloldal a magyar kormányt a nemzeti érdekérvényesítés miatt. Azért teszik ezt, mert így próbálják meg…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média