Civil társadalmunk mély aggódással és a március 15-i Békemenet támogatásával várta miniszterelnökünk uniós és NATO-csúcson való szereplését. Gyermekeink és unokáink jövője mellett összességében a magyar nemzet megmaradása volt a tét. A cél az ukrán-orosz háborús tevékenységből történő fegyveres beavatkozás elkerülése adta a feladatot.
Világos, hogy az Unió 27 tagországának egységes álláspontja szerint az orosz agressziót a lehetséges módokon azonnal meg kell állítani. A háború befejezése az európai összlakosság nem vitatható kívánsága és reménye. Az olyan széles közösség, mint az Unió és a NATO vezetői országuk érdekeit népük kívánságát figyelembe véve képviselik. Eltérőek lehetnek fegyveres beavatkozás és a szankciók bővítése terén is az akaratok.
A szövetségek erejét és az egyenrangúság demokratikus megjelenítését jelentette az Unió és a NATO döntése, hiszen az a világ és benne Európa lakóinak a békés élethez kívánta biztosítani a jövőt.
A megszületett állásfoglalások irányt mutatnak a kelet-közép európai kormányoknak és rámutatnak az észszerű kompromisszumok szükségességére. Az érzelmi politizálást kordában kell tartani. Nem vitatható, hogy az orosz és ukrán polgárok a béke pártján állnak, országaik vezetőinek tudomásul kell vennie, hogy mindkét országban az édesanyák nem ágyútölteléknek szülik és nevelik gyermekeiket.
Köszönet illeti a józanul eljáró Uniót és NATO-t. A magyar képviselet, Orbán Viktor és Szijjártó Péter részvételével bölcsességet sugárzott és garanciát nyújt Európa civil társadalmának nyugodt életéhez.
Rászolgáltak polgáraink bizalmára. Köszönjük.
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe is jól mutatja, hogy őseink egységben tudták látni a biblikus hagyományt és a természet törvényszerűségeit. Jelen esetben Jézus Krisztus fogantatását, illetve…

Én nem vagyok sem orosz, sem ukrán. Magyar vagyok!

Innentől kezdve megdöbbenve látom, hogy a baloldal még a mostani háborús helyzetben sem a magyar érdekeket nézi, hanem megint valami más országét. Ma…

A Nagy Gatsby partit tartó Cseh Katának és családjának, igen annak a családnak aki ötmilliárd forint állami pénzt tett zsebre azért, hogy az olimpiát népszerűsítse, miközben csemetéjük a Momentumos…

Ma ünnepélyes keretek között átadtuk a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinikájának új gyermek- és ifjúságpszichiátriai épületét.
A háromszintes, összesen mintegy ezer m2-es…

9️⃣ nap van hátra és egy újabb ok, hogy miért menjünk el szavazni április 3-án.👇
Magyarország segít a menekülteknek, de továbbra is elutasítja a migrációt.

Ebből az összegzésből is jól látható, hogy Fülöpjakab olyan település, amely él a lehetőségekkel, és közös munkánk nyomán azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjenek a helyi közösségek, intézmények,…

Kilenc lyuk, egy híd. Kilenc nap, egy cél

Április 3-án védjük meg Magyarország békéjét és biztonságát!

Nine holes, one bridge. Nine days, one goal

On 3 April, let's defend Hungary's peace and…

Márki-Zay Péter után a baloldal siófoki képviselőjelöltje is elismerte, hogy katonákat küldenének a háborúba.

☝️ A baloldalt fel kell világosítani arról, hogy hivatásos katonákkal háborúba menni is…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média