️
Hatodik alkalommal tartják meg a PEuCET nemzetközi konferenciát, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák…
️
Hatodik alkalommal tartják meg a PEuCET nemzetközi konferenciát, amelyre Európa közel húsz országából érkeznek patrióta civil szervezeti, szakszervezeti és ifjúsági vezetők, hogy közösen vitassák…
A jogállamisági támadások fő célja, hogy a Tisza választási győzelmét elősegítse. Brüsszel mindent be fog vetni, hogy kiszolgálóit ültesse a magyarok nyakába, hiszen csak így érheti el, hogy pénzünket…
„Ha baj van, akkor mindenkit berántunk.” 
Háborús lázban ég az európai elit: már a francia elnök is nyíltan a sorkatonaság mellett tette le a voksát.
A mai feszült helyzetben kifejezetten veszélyes…
Dálnoki Áron, a Tisza Párt gazdasági szakértője korábban még büszkén hirdette, hogy mások mellett ő írja a párt gazdasági programját. A dokumentum el is készült, és saját kézjegyével látta el.…
Péter, ők az új arcok, akik elhozzák a "rendszerváltást"?
️Tegnap megírtuk, hogy nő a feszültség az egri és térségbeli TISZA-sziget tagok között.
Mára ott tartunk, hogy azoknak a tiszásoknak akik kritikus kommenteket mernek írni, azoknak a posztjait…
dupla annyi is lehet jövőre az SZJA-d
A tiszások szerint jó ötlet az adóemelés!