Október végén mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Marcin Tulicki lengyel rendező Taking Over című dokumentumfilmjét. A film a Donald Tusk vezette

Október végén mutatták be az Uránia Nemzeti Filmszínházban Marcin Tulicki lengyel rendező Taking Over című dokumentumfilmjét. A film a Donald Tusk vezette kormány jogellenes intézkedéseit mutatja be a közmédia 2023. december 20-i elfoglalásától az ügyészek leváltásán át a politikai ellenfelek üldözéséig. És a történet még nem ért véget.

Hatalmas respect a hölgynek aki vállalta a válaszadást és sok milliónk nevében szólt

☝️Szobó a válogatott kiesése után igazi sportemberként, kapitányként üzent!

️"Fáj, mert nagyon akartuk!
Nem csak magunkért, hanem értetek is.
Értetek, akik mindig mellettünk álltok, és a világ végére is…

ÉLŐ: Itt vannak Magyar Péter jelöltjei. BUKÁS lesz a vége? Mit képviselnek?
Lezárult a Tisza-casting! Magyar Péter bejelentette a Tisza jelöltjeit. De kik ezek a jelöltek, mit lehet róluk tudni? Egyáltalán milyen esélye van a Tisza Pártnak a jövő évi választásokon, hogy áll…

Akik a magyar válogatott ellen szurkoltak, azok szembeköpték azokat, akik egész életükben lemondtak, áldoztak, hajtottak, korán keltek, edzettek azért, hogy büszkévé tegyék a magyar embereket. De…

Ma van a koraszülöttek világnapja.
Ebből az alkalomból szeretném megköszönni a magyar egészségügynek, az abban dolgozó elhivatott és profi orvosoknak, ápolóknak, hogy két évvel ezelőtt megmentették a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média