Tusk emberei akár huszonöt évre leültetnék a Budapesten tartózkodó volt jobboldali lengyel igazságügyi minisztert, miután az kritizálta a lengyel kormányt;

Tusk emberei akár huszonöt évre leültetnék a Budapesten tartózkodó volt jobboldali lengyel igazságügyi minisztert, miután az kritizálta a lengyel kormányt; valósággal vadásznak a PiS erős embereire.

Róla is szó lesz a csütörtöki győri előadáson, október 30-án
Győr, Apor Vilmos Püspök tere 3.
Kapunyitás 18 óra, belépés díjtalan.

Herczeg Ferenc – az „írófejedelem”, a két világháború közti magyar…

Netanjahu fia: Magyarországot is BRÜSSZELBŐL TÁMADJÁK, ahogy Izraelt! Nagy veszélyben vagyunk?
Donald Trump közvetítésével történelmi megállapodás született a Közel-Keleten – a Hamász visszavonult, de vajon meddig tart a béke Izraelben? Miközben Jeruzsálemben fellélegeznek, Nyugat-Európa utcáin…
Magyar Péter emberei fecsegnek a pártprogramról, ő viszont mindenkit beperelne és elhallgattatna
Magyar Péter kiakadt, amikor megtudta, hogy ugyanazt mondja, amit a szakértői, akiktől amúgy soha nem határolódott el. Kiderült, ki miatt nem sikerült lezárni időben a háborút Oroszország és Ukrajna…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média